A vizsgálat során a bmi-t, vagyis a testtömegindexet vették alapul: 2011-ben például még csak a tengerészgyalogosok 2,3, a katonák 6,4, a légierőnél szolgálók 9 százaléka számított csak túlsúlyosnak, a haditengerészeknél pedig az azóta eltelt nyolc évben meghatszorozódott a túlsúlyosak száma. Ehhez az is hozzájárult, hogy a haditengerészet kénytelen volt sok túlsúlyos katonát visszahívni a szolgálatba, mert szükség volt a szaktudásukra - írta a 444.hu a New York Times nyomán.

Azt már 2009-ben, az elhízási válság első jeleinél elrendelték, hogy a laktanyák edzőtermei nonstop nyitva tartsanak, mostanában pedig a bázisok kialakításával trükköznek, hogy minél inkább sétálásra ösztökéljék a katonákat.

A kantinokban pedig elkezdték promotálni az egészséges étkezést, most már a hadsereg kantinjaiban salátabárokon kell átverekedniük magukat a bakáknak a hamburgerig és a sült krumpliig, a tengerészgyalogosoknál pedig színkódolással jelzik, ha valami egészséges (zöld), egészségtelen (piros), vagy kifejezetten csak ritkán fogyasztandó (sárga).