Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szűkszavú jelentés szerint Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló, valamint Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szombaton "konstruktív" megbeszélést folytatott, melynek során megvitatták a két fél kulcsfontosságú aggodalmait az előzetes kereskedelmi megállapodás első szakaszát illetően. A felek abban egyeztek meg, hogy folytatják a szoros egyeztetéseket - teszi hozzá a Hszinhua jelentése az MTI szerint.

A telefonos megbeszélés előzményeként november 7-én a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok és Kína megállapodott: a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladtával párhuzamosan fokozatosan kivezetik az egymás termékeire korában bevezetett pótvámokat. Donald Trump amerikai elnök azonban egy nappal később cáfolta a bejelentést, állítása szerint ugyanis nem egyezett bele a pótvámok kivezetésébe. Az ellentmondásos nyilatkozatok bizonytalanságot alakítottak ki a részmegállapodás körül, ezt pedig csak fokozta, hogy míg a korábbi tervek szerint a részmegállapodást a két elnök az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá, Chile belpolitikai okok miatt lemondta a csúcsértekezlet megtartását, a felek pedig azóta nem jelentettek be újabb helyszínt, vagy időpontot.

Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója pénteken megerősítette: a felek közelednek egy kereskedelmi konfliktus lezárását elősegítő megállapodáshoz, az aláírás pontos dátumát azonban egyelőre nem tűzték ki. Hozzátette azonban: a részmegállapodás aláírása miniszteri szinten is megtörténhet, nem feltétlen szükséges tehát a két elnök találkozójára várni.

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló és az év végéig aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre - köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra - ígért 10 százalékos pótvámot. Trump elnök azonban kedden a már érvényben lévő pótvámok lényeges megemelésével fenyegette Kínát arra az esetre, ha Peking nem köti meg a megállapodást Washingtonnal.