Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A két ország decemberben átmeneti "fegyverszünetben" állapodott meg a kereskedelmi háborúban. Trumphoz intézett üzenetében Hszi közölte, hogy a kínai-amerikai kapcsolatok hullámzottak ugyan, de az elmúlt négy évtizedben történelmi fejlődést értek el - írta a Hszinhua kínai állami hírügynökségre hivatkozva az MTI. A hírt a Portfolio közölte.

Nagy jelentőséget tulajdonítok a kínai-amerikai kapcsolatoknak, és együtt kívánok dolgozni Trump elnökkel a kétoldalú kapcsolatok alakulása eredményeinek összegzésén és annak a konszenzusnak a megvalósításán, amelyet az egyeztetés, az együttműködés és a stabilitás, valamint a két nép és a világ többi népe érdekében kifejtett erőfeszítések révén elértünk
- folytatta Hszi Csin-ping.

Trump is üdvözlő üzenetet küldött kínai kollégájának, amelyben hangsúlyozta, hogy elsődleges célja az együttműködő és építő jellegű amerikai-kínai kapcsolatok elősegítése - tette hozzá a Hszinhua.

Hszi és Trump telefonon is tárgyalt a hétvégén. Trump közölte: "hosszú és igen jó" beszélgetést folytatott Hszivel, és az Egyesült Államok és Kína közötti lehetséges kereskedelmi megállapodás jól halad. Kína és az Egyesült Államok januárban folytat közvetlen konzultációkat a kereskedelemről - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium a múlt héten.