Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelentős alagútfúrási munkálatok folynak Észak-Koreában a sztálinista rezsim nukleáris tesztjeinek helyet adó phungeri bázison - adta hírül a CNBC a térséget figyelő 38 North weboldalra hivatkozva. A site-ot működtető szakértői csoport úgy véli, újabb kísérleti robbantásoknak készíthetik elő a terepet.

A jelentés alapját az elmúlt hónapokban készült műholdfelvételek elemzése adja. 2017 utolsó heteiben bányászáshoz használatos talicskákat és 100-200 munkást láttak, emellett megjelent fotókon egy jókora meddőhányó, ahova a kitermelt földet hordták. Ez az idő előrehaladtával jelentősen nőtt. A tesztközpont, ahol az elmúlt öt atomrobbantást végrehajtották, egy ideig kihaltnak látszott, ám ennek vége.

Katasztrófa

A legutóbbi nukleáris kísérletet szeptemberben hajtották végre. Phenjan azt állította, hogy a ballisztikus interkontinentális rakétákba szánt, kisméretű hidrogénbombát robbantottak fel. Nem sokkal később, októberben japán források azt jelentették, hogy a helyszínen beomlott egy alagút, amely megölt 200 észak-koreai munkást.

Az országból elmenekült emberek egy részén olyan sérüléseket találtak, amelyeket radioaktív sugárzás okozott. Kínai tudósok a helyszínt ért sorozatos sokkok nyomán attól tartanak, hogy a tesztek felett lévő hegy a mesterségesen előidézett földrengések miatt egyszerűen beomolhat, s így a levegőbe kerülhetnének az atomtemetőben lévő szennyező anyagok.

Mínusz tíz százalék

Az alagútfúrás azokat az elemzőket erősíti meg, akik úgy vélik, hogy a Koreai-félsziget két állama között az év elején kezdődött tárgyalások lehetővé teszik az északi rezsimnek, hogy elterelje a figyelmet atomfegyverprogramja folytatásáról. A felek egyébként megállapodtak abban, hogy Phenjan nagy létszámú sportdelegációt küld a dél-koreai téli olimpiai játékokra.

Eközben kiderült, hogy Kína jelentősen növelte az Észak-Koreára gyakorolt nyomását az elmúlt évben. A két ország közti külkereskedelmi kapcsolatok értéke 10,5 százalékkal csökkent 2017-ben 2016-hoz képest. Az év utolsó hónapjában, 2017 decemberében fele akkora forgalmat bonyolítottak le a felek, mint 2016 azonos időszakában. Peking korábban megtiltotta a kínai bankoknak, hogy észak-koreai ügyfeleket finanszírozzanak.

A nyitókép forrása: Pixabay.