A krími akcióval Oroszország a határára került a közvetlen katonai beavatkozásnak Ukrajnában. A nyugati szakértők és számos orosz elemző is az elmúlt napokig úgy gondolta, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő túl pragmatikus ahhoz, hogy egy ilyen helyzetet előállítson. Még most is abban reménykednek, hogy nem folytatódik a konfliktus kiszélesedése, hogy Putyin mégiscsak elég pragmatikus ahhoz, hogy ne próbálkozzon meg Ukrajna katonai megszállásával.

Ez azonban a korábbi logika folytatása lenne. Ehelyett újra kell gondolnunk, amit az orosz államfő pragmatizmusáról hiszünk, és be kell látnunk, hogy úgy döntött: mélyebben beavatkozik a krízisbe - írja a Financial Timesban megjelent elemzésében Eugene Rumer, amerikai hírszerzési szakértő. Néhány napja még csak az elemzők rémálmaiban jelentek meg az orosz csapatok, amint bemasíroznak ukrán területre. Úgy gondoltuk, hogy Putyin mérlegeli egy ilyen lépés politikai, gazdasági, imázsbeli kockázatát.

Utálták egymást

Biztosnak látszott, hogy Putyin nem akar belefolyni az Oroszország déli szomszédjánál kialakult káoszba, már csak azért sem, mert köztudomású, hogy nem bírták egymást Viktor Janukovics volt ukrán államfővel. Tudja, hogy a Krím-félszigeten élő 200 ezer krími tatár nem akarja, hogy a terület ismét Oroszországhoz tartozzon, továbbá nem kockáztat meg egy újabb hidegháborút a Nyugattal, amikor az orosz gazdaság lassan süllyed és a többi nagyhatalom figyelmeztette, hogy tartsa távol magát Ukrajnától.

Nem kétséges, hogy Putyin mindezzel tisztában van, de más logikát választott. Ukrajnát korábban, a 2004. őszi narancsos forradalom idején egyszer már elvesztette. Moszkva akkori kemény kezű beavatkozása visszaütött, az ukránok millióit mozgósította a nyugati integráció mellett. Ugyanez történt 2013-ban, amikor az orosz vezetés nyomást gyakorolt Kijevre, hogy ne írja alá az EU-val a társulási szerződést. Janukovics kihátrált az aláírás elől, de ezzel újabb forradalmat indított el.

Soha többé

Putyin nem akarja újra elveszteni Ukrajnát. Különösen így van ez azt követően, hogy külpolitikájának alapvető céljává tette a volt szovjet tagköztársaságok visszavonását Oroszország befolyása alá. Ezért ajánlott decemberben hitelt és gázárcsökkentést összesen 22 milliárd dollár értékben Janukovicsnak és Ukrajnának.

Ez nem jött be, ezért a választási lehetőségek átalakultak. Lehet, hogy Putyin nem tudja megszerezni Ukrajnát, de meg tudja akadályozni, hogy a Nyugathoz csatlakozzon. Lehet, hogy ehhez nem lesz szüksége invázióra, ha - a krími beavatkozás mintájára - az orosz különleges erők támogatásával helyi lázadások robbanthatók ki olyan oroszbarát nagyvárosokban, mint Harkov és Donyeck. Ezzel mélyre ereszthetik az orosz befolyás horgait a szomszédos országban.

Ez ugyan veszélyes játék, de Putyin láthatóan úgy gondolja, hogy jobb egy megtört Ukrajna, mint egy Oroszországtól független Ukrajna.

Nincs kockázat

A nyugati nyilatkozatokból látszik, hogy az orosz vezetés nem sokat kockáztat. Az orosz csapatok krími akciója ellenére a nyugat ragaszkodik ahhoz a fikcióhoz, hogy Ukrajna szuverenitását nem rombolták le, csupán "megsértették". Putyin ugyanezzel a magatartással találkozott a grúziai konfliktus idején. Az akkori amerikai vezetés is leszögezte, hogy Oroszországnak tiszteletben kell tartani szomszédai szabadságát, függetlenségét és komoly következményekkel számolhat az orosz-amerikai kapcsolatokban, ha ezt megszegi. Ehhez képest a múlt év júliusában Barack Obama amerikai elnök és Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő Moszkvában megegyezett az ottani helyzet újrarendezéséről.

A gazdasági következmények kezeléséhez Oroszország 500 milliárd dollár külföldi devizatartalékkal és 200 milliárd dollár alapokban tartott forrással számolhat. Emellett az olaj ára emelkedhet, ahogy az éles politikai-katonai konfliktusok idején szokott, ami növelheti az exportbevételeket. Végül a Nyugat már a hidegháború idején sem tudta kereskedelmi és pénzügyi embargó alá vetni az országot. Moszkva úgy láthatja, hogy most még kisebb a veszélye ennek.

Mi lesz utána?

A legnagyobb veszély, amivel az orosz vezetésnek számolnia kell, a katonai kockázat. Putyin valószínűleg nem tart attól, hogy a NATO beavatkozhat a konfliktusba. Az orosz hadsereg speciális erőinek nem jelent gondot az említett hídfőállások kialakítása Ukrajnában. Az igazi kihívás a válság lecsillapítása, a helyzet konszolidálása. Ez főként akkor okozhat nagy feladatot, ha tovább eszkalálódik a konfliktus, és éles összecsapások robbannak ki a kijevi erők, illetve az orosz szeparatisták között.

Putyinnak azzal a problémával kell szembesülnie, amellyel hasonló helyzetekben oly sok hozzá hasonló vezető találta már szembe magát. Sokkal könnyebb egy országot szétszakítani, mint utána újra összerakni!