Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vasárnapi Bundestag-választáson egyéni képviselői mandátumot szerzett politikus a két társelnök és a párt kampányát vezető két úgynevezett csúcsjelölt hétfői berlini közös tájékoztatóján tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az AfD-ben véleménykülönbségek vannak tartalmi kérdésekben, amelyeket nem szabad "agyonhallgatni".

Mint mondta, az AfD-nek "konzervatív reálpolitikát" kell folytatnia, és azon kell dolgoznia, hogy kormányképessé váljon és hatalomra kerüljön a következő Bundestag-választáson. Hozzátette: hosszú mérlegelés után úgy döntött, nem lesz tagja az AfD frakciójának a Bundestagban.

Váratlan bejelentése után távozott a tájékoztatóról.

A másik társelnök, Jörg Meuthen hangsúlyozta: nem felel meg a valóságnak, hogy két tábor van a pártban, a "Petry-féle mérsékelt", és a "fundamentális ellenzéki" politikát folytató, "szélsőjobboldali" irányzat. Hozzátette, hogy az AfD programja

90 százalékban teljes mértékben reálpolitikai

elemeket tartalmaz. Jörg Meuthen élesen bírálta Petry tevékenységét, szerinte "kevéssé segítette" az AfD kampányát, hogy több alkalommal elhatárolódott a csúcsjelöltektől.

Alice Weidel csúcsjelölt kiemelte, hogy az AfD "konstruktív" ellenzéki munkára készül a Bundestagban. A szövetségi parlament az AfD megjelenése révén ellenőrizni fogja a kormányt. Ez az utóbbi négy évben nem történt meg, amit jól mutat a Merkel-kormány menekültpolitikája - tette hozzá.

Űr a jobboldalon

A másik csúcsjelölt, Alexander Gauland hangsúlyozta, hogy az AfD sikere a Bundestag eddigi pártjainak "sikertelensége is", különösen az Angela Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetségé, amely "nagyon nagy helyet hagyott a jobboldalon".

Alexander Gauland kérdésre válaszolva elmondta, németnek tekint mindenkit, akinek német útlevele van, az a választási jelszó, hogy a németeknek vissza kell szerezniük országukat, azt fejezi ki "képletesen", hogy "nem akarjuk, hogy Németországot elveszejtse az idegen kultúrából érkező idegen emberek inváziója". Ezzel kapcsolatban Jörg Meuthen aláhúzta: tévedés, hogy az AfD "elutasít mindenfajta migránst". Ténykérdés, hogy igen jelentős, sok milliós számban élnek Németországban "a társadalmunkba beilleszkedett migránsok", és éppen ők azok, akik különösen nagy mértékben támogatják az AfD-t - mondta.

Petry nem egyeztetett senkivel

Jörg Meuthen, Alice Weidel és Alexander Gauland egyaránt elmondta, hogy Frauke Petry nem egyeztetett velük döntéséről, és nem tájékoztatta őket a döntés bejelentése előtt.
Frauke Petry a társelnöki tisztség mellett az AfD Szászország tartományi szervezetének vezető tisztségét is ellátja. A párt éppen Szászországban szerepelt a legjobban, a szavazatok 27 százalékát szerezte meg, valamennyi vetélytársát megelőzve.

Az AfD a vasárnapi választáson országszerte a szavazatok 12,6 százalékát gyűjtötte össze, így a harmadik számú politikai erő a CDU/CSU és a szociáldemokraták (SPD) után. Frakciója - Frauke Petryt nem számítva - 93 képviselőből állhat.

(Fotó: AFP PHOTO/John MACDOUGALL)