Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ország 8,64 millió lakosa közül nagyjából 6,4 millió voksolásra jogosult dönthetett arról, hogy ki legyen Ausztria államfője a következő hat évre. A választók két jelöltre adhatták voksukat, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hoferre és a függetlenként induló, de a Zöldek pártja által támogatott Alexander Van der Bellenre. Az osztrák elnökség inkább ceremoniális jelentőségű, azaz a posztnak nincs nagy súlya, de mégis sokan ezt a referendumot annak indikátoraként értékelték, hogy mennyire szerepelhetnek jól a populista jelöltek az Európai Unióban sorra következő francia, német, holland választásokon  - jegyzi meg a BBC.

Előzetes becslések szerint Van der Bellen a szavazatok 53,6, Hofer pedig a szavazatok 46,4 százalékát kapta. Korábbi felmérések nagyon szoros küzdelmet jeleztek előre, miután az utóbbi hetek és hónapok közvélemény-kutatásai hibahatáron belüli eredményeket mutattak, a két jelölt fej fej mellett haladt.

Bár még a hivatalos eredményekre várni kell, a BBC-nek Hofer kampánymenedzsere már azt mondta, hogy az FPÖ jelöltje elismerte vereségét Van der Bellennel szemben és a Facebookon "végtelenül szomorúnak" írta le magát.

A tartományokban eltérő időpontokban voltak nyitva a szavazóhelyiségek. Leghamarabb Vorarlberg tartományban zárták a szavazóhelyeket, itt 13 óráig tudtak voksolni. Legtovább, délután 17 óráig Bécsben és Tirolban lehetett az urnák elé járulni.

Hivatalos eredmények csak később lesznek

Előzetes eredmények este fél nyolc után lesznek. A levélszavazatokat hétfőn reggel kezdik el számolni, ezért a hivatalos végeredményt hétfőn este közlik.

Napközben nem közöltek hivatalos részvételi adatokat, mert az alkotmánybíróság döntése értelmében az urnazárásig nem hozhatnak nyilvánosságra olyan információt, amely befolyásolhatják a választás kimenetelét. Az alkotmánybíróság szigorítása értelmében nem közölnek a médiumokkal 17 óra előtt előzetes eredményeket sem, a szavazóhelyiségben nem lehetnek jelen a média munkatársai, valamint a választónak hivatalos dokumentummal kell igazolnia magát, amennyiben a választási bizottság tagjainak többsége nem ismeri őt.

A belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint érkezett néhány lakossági panasz az új szabályzás miatt, például egy választópolgár, aki korábban személyazonosságot igazoló okirat nélkül szavazott, most ezt nem tehette meg. Wolfgang Sobotka belügyminiszter tájékoztatása szerint nem érkezett visszaélésről szóló bejelentés.

A beszámolók szerint sokan mentek el szavazni Bécsben, Karintiában és Tirolban is, Felső-Ausztriában azonban a vártnál kevesebben voltak.

A választási részvétel az áprilisi első fordulón 68,5 százalékos volt, a májusi második fordulón a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt.