Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap szerint a küldöttségek tanácsadói egész éjszaka a szombaton bemutatandó záródokumentumon dolgoztak, "nem sok eredménnyel".

Nem sikerült megoldást találni a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vitákban, amelyekben az újság szerint továbbra is "hat az egy ellen" az állás, vagyis csak az Egyesült Államok mond nemet az egyezményre. Hasonló a helyzet a nemzetközi külkereskedelemben is Washingtonnak a saját gazdaságát védő intézkedései miatt.

Szemmel látható ellentétek

A távolság szemmel látható: miközben a többi állam- és kormányfő egymással beszélgetve gyalogolt végig Taormina utcáin, Donald Trump amerikai elnök majdnem mindig egyedül ment, a többiektől leszakadva - jegyezte meg az Il Sole 24 Ore.

A Corriere della Sera szerint Donald Trump a világ vezetőinek találkozóján többet beszélgetett Taormina boltosaival, mint politikus társaival. A lap azonban úgy látta, az amerikai elnök "egy mindenki ellen" magatartása nem más, mint a tőle már megszokott politikai show része. A G7-ek közötti ellentéteket azonban a Corriere is érzékelte, hangsúlyozva, hogy Angela Merkel német kancellár még a szombatra tervezett sajtótájékoztatóját is lemondta, hogy ne kelljen a vitás kérdésekről nyilatkoznia.

Nem sok maradt a zárónyilatkozatból

A házigazda Olaszország által kidolgozott zárónyilatkozat eredeti változatából nem sok maradt meg - értesült a La Stampa, amely Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének szavaival a mindenkori egyik legnehezebb G7-csúcsnak nevezte a mostani találkozót.

A napilap szerint Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök közvetítőként próbálja "megmenteni" a zárónyilatkozat előre megírt szövegét, hatástalanítva a vitás pontokon felmerülő "aknákat".

A La Stampa szerint azonban ez kompromisszumokhoz vezet az olaszok által remélt akcióterv helyett, például a migráció kérdésében. Az olasz fél határozott állásfoglalást akart lefektetni a migrációról, konkrét elkötelezettséggel az Olaszországba és Európába érkező áramlat megfékezésére, de erre többek között az USA is nemet mondott.

A zárónyilatkozatnak a La Stampában ismertetett változatában megmaradt a migráns nők és a gyermekek védelmére vonatkozó rész, de kiemelt hangsúlyt kapott a nemzeti határok védelme is.

A La Stampa azt írta, a nehezen kialakuló zárónyilatkozat egyensúlyozására született meg pénteken a G7-ek terrorizmus elleni nyilatkozata.