Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A SIC a kínai országos fejlesztési és reformbizottsághoz, Kína első számú tervezési hivatalához tartozó intézmény. Az első fél évi 6,9 százalékos növekedés után az enyhe lassulás az exportdinamika és az ingatlanpiaci befektetések csekély mérséklődésének tudható be.

Az év egészében várhatóan 6,8 százalékkal bővül a világ második legnagyobb gazdaságának bruttó hazai terméke (GDP) - prognosztizálja a SIC. A prognózis megegyezik a kínai társadalomtudományi akadémia előrejelzésével.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett frissített prognózisában azt írta, hogy a kínai gazdaság az idén 6,7 százalékkal, jövőre pedig 6,4 százalékkal bővül az áprilisban várt 6,6 százalékkal, illetve 6,2 százalékkal szemben, mert a pekingi kormány magas szinten tartja a közületi beruházásokat. Az IMF is rámutat, hogy a növekedés az első fél évi gyors tempó után a második fél évben lelassul, mert a hatóságok gátat akarnak vetni a hitelkihelyezés és a nem teljesítő hitelállomány emelkedésének.