Pontosan 2018 milliméteres távolságban ült le egymással tárgyalni Kim Dszongun, Észak-Korea egyeduralkodója és Mun Dzsein, Dél-Korea elnöke - adta hírül a Washington Post. A felek ezt megelőzően egy-egy pillanatra átléptek egymás országába a határon, ami különösen a sötét Mao-egyenruhába öltözött Kim esetén volt megdöbbentő, hiszen néhány hónapja még atomcsapással fenyegette országa minden szomszédját és az USA-t, és ő az első észak-koreai vezető, aki az 1953-ban kötött tűzszünet óta átlépte a határt.

Úgy érzem, mintha elsütném a startpisztolyt ebben a pillanatban, amellyel elindítjuk az észak-déli kapcsolatok új, békét és prosperitást hozó korszakát - fogalmazott az észak-koreai vezető, aki szerencsére ezúttal nem adott valódi tűzparancsot. Mun válaszában reményének adott hangot, hogy olyan megállapodásra jutnak, amely nagy ajándék lesz a koreai nemzetnek és minden békeszerető embernek a világon.

A lényeg

Ami a gondosan kitalált, rózsaszín külsőségek mögötti lényeget illeti, arról semmi érdemit nem lehet tudni. Nem világos, hogy a két vezető előre tudott-e lépni az észak-koreai atomfegyver-arzenál leszerelésének ügyében, ami Dél-Korea és az USA első számú célja évtizedek óta.

Phenjan az elmúlt évben atomrobbantások és rakétatesztek sorozatát hajtotta végre vélhetően azzal a céllal, hogy nukleáris hatalomként ismertesse el Észak-Koreát. Ami a rezsimet illeti, már ennek tartja az országot.

Kim elismerte, hogy a nukleáris fegyverek ügyében elérhető előrelépéssel kapcsolatban nagyok a kétségek, ám - újabb rózsaszín szóvirágként - azt mondta, hogy ha a felek kéz a kézben haladnak tovább, akkor nem fordulhat elő, hogy a jelenleginél rosszabb legyen a viszonyuk.

A főnök viccel

Az eddig a világ előtt csak vasmarkú diktátorként megjelenő Kim viccelt a tárgyalásokon. Azt mondta, nem fogják megzavarni Mun álmát a jövőben. Ezzel az elmúlt évben a hajnali órákra időzített rakétakilövéseikre utalt. Emellett célozhatott egy - még 2011-es hatalomra kerülése előtti - 2010-es incidensre is. Akkor az északi hadsereg ágyúzása négy déli áldozatot követelt.

Ami az egyéb külsőségeket illeti: a több ezer újságírót messze távol tartják a csúcsértekezlet helyszínétől egy konferenciateremben. Csak egy kis csoport gondosan kiválogatott sajtómunkás juthatott közel a vezetőkhöz. A demilitarizált zónában lévő egyetlen dél-koreai iskola két kisdiákja üdvözölte a vezetőket, világot adva a kényszermunkatáborok országából érkezett Kimnek.

A fotó forrása: AFP