Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a vasárnapi 550 járatból mintegy 150-et töröltek, ami a körülbelül 74 ezer utas több mint negyedét érinti - írja az MTI.

A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött.

Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak.

Az Aviapartner vezetői vasárnap ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel.

Szombaton 110, pénteken pedig 130 légijáratot kellett törölni a csomagkezelést végzők spontán munkabeszüntetése miatt.

A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.