Barack Obama volt elnök hírszerzési igazgatója, James Clapper korábban úgy reagált, hogy semmi ilyesmi nem történt, de Donald Trump kongresszusi vizsgálatot szorgalmazott - számolt be az MTI.

Adam Schiff demokrata képviselő a héten tudatta, hogy a bizottság eleget tesz az elnök kérésének, és James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját is meg fogják kérdezni az ügyben, amikor az elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatban a bizottság meg fogja hallgatni.

Devin Nunes, a bizottság republikánus párti elnöke úgy nyilatkozott, hogy eddig semmilyen bizonyítékot nem látott, amely alátámasztaná Trump elnök vádjait, és arra utalt, hogy szerinte a média "túlságosan szó szerint" veszi az elnök kijelentéseit.

Az elnök még újonc a politikában. Alig több mint egy éve van a szakmában

- mondta Nunes.

Trump a héten az egyik közösségi oldalon a héten azt írta: most tudta meg, hogy Obama lehallgattatta őt a New York-i Trump Towerben, de bizonyítékokkal egyelőre nem szolgált.