Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesül Államokban az álláspiacán a leginkább felfutóban lévő szakmákat rangsorolta a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS - Bureau of Labor Statistics).

A gazdaság számára a leggyorsabban növekvő igényű foglalkozások top20-as listáján nem az a meglepő, hogy a legtöbb helyet az egészségügyi szakmák (fizikoterapeuta, masszázsterapeuta, orvosi asszisztens, nővér stb.) foglalják el. Az is logikusnak tűnik, hogy a szoftverfejlesztők és matematikusok bátran nézhetnek a jövőbe, mivel sok új álláslehetőség nyílhat meg majd előttük. Ahogy az sem meghökkentő, hogy a lista közepén felbukkan a kerékpárszervizes, az alján pedig az (erdészeti) tűzoltó.

Az viszont meglepőbb, hogy a rangsor elején a napelemes rendszertelepítő szakma áll, a második helyen pedig a szélerőmű-technikus foglalkozást találni. Esetükben viszonylag kis létszámú szakmákról beszélhetünk jelenleg, és így az sem lesz eget rengető, hogy együttesen, várhatóan mintegy 20 ezer plusz munkahely létrehozását indukálják majd az elkövetkező években.

A prognózis  - mely a 2016 és 2026 között várható érdeklődésintenzitást rangsorolta - az állapította meg, hogy a PV-rendszereket szerelők iránti növekedési ütem 105 százalékos lehet.

Reuters

Ez a felpörgő szektort tekintve nem tűnik soknak. Az azonban így is elgondolkodtató, hogy a 2017-es adatok szerint 19 dolláros órabérrel és évi 39 500 dolláros keresettel indítható szakma izgalmasabbnak tűnik a gazdaság számára a munkaerőpiacon, mint például egy orvosi asszisztens, akinek a lehetőségei a 104 860 dolláros éves kezdőkeresettel elvileg kedvezőbbnek tűnhetnek. (A két szakma közti különbséget magyarázza az is, hogy előbbihez a középiskolai végzettség mellé elegendő egy tanfolyam elvégzése és egy évnyi gyakorlat, míg utóbbihoz alapból MA végzettség szükséges)

A BLS rangsorában a helyezések és a hozzá tartozó rangsoradatok boncolgatása azonban mégis meggyőző: jó néhány indikátorból tevődnek össze (például a rendelkezésre munkaerő, a kereseti lehetőség, az adott szektor és a "terméke" iránti kollektív gazdasági érdeklődés, az adott iparág teljesítménye és foglalkoztatási paraméterei, illetve az adott szakma iránti nyitottság stb.), és rávilágítanak arra is, hogy milyen új irányok felé nyit és merre halad az amerikai gazdaság. Bár a BLS top20-as listája így se több erős hipotézisnél, azt nyilvánvalóvá teszi, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca - a szén- és acélipari revitalizációt hirdető Trump elnökségének közepén - a megújuló energia szektor és az egészségügy további bővülése felé fokozott érdeklődést mutat.