A keddi választásokon legtöbb, harminchárom mandátumot szerzett centrista Kék-fehér párt elnöke újságíróknak nyilatkozva mondta ezt Jeruzsálemben.

Nemzeti egységkormányt nem lehet politikai blokkokkal és trükkökkel létrehozni - mondta el Beni Ganz az eredményről és a kormányalakításról.

A pártvezető Benjámin Netanjáhú miniszterelnök javaslatát bírálta, amely szerint az ő vezetésével jönne létre egységkormány, és a jobboldali-vallásos tömbje tárgyalna más pártokkal, köztük a Kék-fehér párttal a kormány megalakításáról.

Ganz válaszára reagálva Netanjáhú azt mondta, hogy meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás.

A választásokon a Likud csak 31 mandátumot szerzett, így Netanjáhú sem önállóan, sem szélsőjobboldali cionista pártokkal nem alakíthat kormányt. A centrista blokknak 57 helye van a Kneszetben, míg a szélsőjobbnak csak 55.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel is szövetséges jelenlegi kormányfő Netanjáhú a választás utolsó napjaiban a zsidó szavazatokra hajtott: megígérte Ciszjordánia annektálását, több jogot lebegtetett be a telepeseknek. Viszont kampányát beárnyékolták korrupciós ügyei.