A tízmillió lakosú Vuhan városának kórházai megteltek betegekkel, akik az újfajta influenzajárvány tüneteit mutatják. Eközben a hatóságok hermetikusan lezárták a várost: sem repülőgéppel, sem vonattal nem lehet kijutni a településről - derül ki a Financial Times helyszíni riportjából. A kínai hatóságok el akarják kerülni, hogy olyan járvány törjön ki, mint 17 évvel ezelőtt a SARS vírus pusztítása idején. Akkor 800 ember vesztette életét részben azért, mert a 2002-ben feltűnt kórokozóról csak 2003 februárjában jelentek meg az első hivatalos információk.

A SARS-szerű vírus csütörtök reggelig 17 ember halálát okozta és 600 esetét jegyezték fel Kína 14 tartományában, az USA-ban, Japánban, Dél-Koreában, Tajvanon, Makaón és Thaiföldön. A magyarországnyi népességű Vuhan utcái elnéptelenedtek. Egyesek útnak akartak indulni, de mint egyikük a brit üzleti lap tudósítójának beszámolt az éjszaka közepén megpróbálta későbbi indulású járatra szóló jegyre cseréni a jegyét, de még ez sem sikerült.

Pánikjelek

A városban kialakult helyzetet jellemzi, hogy egy 57 éves nő, aki produkálta a vírus okozta tüneteket, megfordult több kórházban is, de elküldték. A tüdőbetegségekkel foglalkozó osztályokon kevés az orvos és az ápoló - részben azért, mert maguk is megbetegedtek. Emellett nincs elég szoba a fertőzött betegek elkülönítésére. A problémát súlyosbítja, hogy sokak csak a holdújév idején találkozhatnak a családjukkal, mit nagyon komolyan vesznek Kínában. Kantonban egy hóvihar 2008-ban megakadályozott 100 ezer vendégmunkást abban, hogy hazautazzon, mire olyan lázadás tört ki, hogy a hatóságok alig tudták megnyugtatni az embereket.

A kínaiak a közösségi médiában osztják meg a tapasztalatikat egymással azzal kapcsolatban, mekkora különbség van a válság kezelésében a kínai szárazföldi hatóságok és a hongkongi kormány között. A kínai pártlapban például majd hogy nem csak egy mínuszos hírben említik meg az ügyet, az állami televízió egy 34 másodperces riportot szánt a témára. A hongkongiak, akik még emlékeznek rá, hogyan söpört végig városukon a SARS-járvány, felvásárolták az összes maszkot. Egy patika arról számolt be, hogy fél óra alatt 200 doboznyi védőmaszkot kapkodtak el a vevők.

Kígyók kígyóznak

A SARS-párhuzam azért is áll meg, mert ugyanúgy a légúti szerveket támadó RNS-vírus. Az a kórokozó a denevérektől származott, így azt feltételezték, hogy a - hivatalosan - 2019 nCoV nevű változatnak is az lehet a hordozó állata. Később - az Nature szakcikke szerint - az Egészségügyi Világszervezet szakértői abból indultak ki, hogy halak lehetnek a rezervoirjai, mivel halpiacokon jártak a fertőzötttek, de Ázsiában itt nyulakat, sőt kígyókat is árulnak. Most úgy vélik, hogy utóbbiaktól indulhatott a 2019 nCoV.