Csökkent a kínai iparvállalatok nyeresége

Októberben már az ötödik egymást követő hónapban csökkent a kínai iparvállalatok profitja, jelezve, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lassulóban van és az ipar kapacitásfölösleggel küszködik.
MTI-Eco, 2015. november 27. péntek, 10:29
Fotó: Reuters

A kínai központi statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy az ipari profitok októberben éves összevetésben 4,6 százalékkal estek, míg szeptemberben még csak 0,1 százalék volt a csökkenés mértéke. Az év első 10 hónapjában 2 százalékkal esett az ipari cégek profitja a múlt év hasonló időszakához képest.

A felmérésbe azokat a vállalatokat veszik be, amelyeknek alaptevékenységükből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant (3,13 millió dollár). A statisztikai hivatal az eladások csökkenésével, a költségek emelkedésével, továbbá az olajipar és a szénbányászat visszaesésével magyarázza a nyereség csökkenését.

A legdrasztikusabb visszaesést a bányaipar szenvedte el, ahol a január-októberi időszakban éves összevetésben 56,3 százalékkal zuhant a nyereség. A kínai vas- és acélszövetség (CISA) korábban közölte, hogy a kínai acéltermelés az év első 10 hónapjában 5,7 százalékkal 590,4 millió tonnára csökkent. A Baosteel, a legnagyobb tőzsdén jegyzett acélipari vállalat három éve először könyvelt el negyedéves veszteséget, 920 millió jüan (144 millió dollár) mínuszba került a harmadik negyedévben. Kína a világ legnagyobb acéltermelője és -felhasználója. Kína legnagyobb alumíniumipari konszernje, a Chalco 931 millió jüanos (145 millió dollár) veszteséggel zárta az első 10 hónapot.

HOZZÁSZÓLÁSOK