Amikor a britek a szavazóurnákhoz járulnak december 12-én a világ arra lesz kíváncsi, milyen következményekkel jár a döntésük a brexittel kapcsolatban. Hatalomra segítik-e a torykat, akik január végén kivinnék az Egyesült Királyságot az EU-ból vagy nem teszik ezt, ami egyet jelent azzal, hogy halogatják még a dolog egy kicsit? A szigetország társadalmát azonban, úgy tűnik, valami jobban érdekli ennél, mégpedig az, hogyan alakul a sorsa az ország egészségügyi ellátó rendszerének, az NHS-nek (Natinal Health Service) - írja a Bloomberg.

Az NHS az Egyesült Királyságban annak a szimbóluma, hogy az állam felelősséget vállal az ország lakói iránt, ám az emberek úgy látják, hogy veszély fenyegeti ennek a missziónak a teljesítését, hogy gondok vannak a megfelelő orvosi és ápolói személyzet biztosításával, a szervezet nonporifit jellegének fenntartásával és évi 200 milliárd dolláros költségvetésének (a magyar GDP másfélszerese) biztosításával. A nagy pártok figyelmét nem kerülte el ez a választói hangulat, mindegyikük azt ígéri, hogy biztosítja a 71 éves rendszer fennmaradását és fejlesztését.

Pártelnökök versenye

A decemberi szavazáson a miniszterelnöki posztra pályázó jelöltek mindegyike igyekszik szavazatokban mérhető tőkét kovácsolni az NHS ügyéből. Jeremy Corbyn az ellenzéki Munkáspárt elnöke első kampánybeszédét azzal kezdte, hogy az emberek büszkék lehetnek az országban működő egészségügyi ellátásra. Emellett azt ígérte, hogy ha kormányra kerülnek, akkor 26 milliárd fonttal (34 milliárd dollár) fejelik meg az NHS büdzséjét. Eközben a brexitet mintegy mellékes körülménynek láttatta: azt monda, győzelmük esetén fél éven belül az emberek dönthetnek az EU-s kilépésről egy újabb népszavazáson.

Boris Johnson miniszterelnök a Konzervatív Párt nevében 20,5 milliárd font új befektetést ígért az egészségügyi rendszerbe a következő öt évben, ha továbbra is ők kormányozhatnak. Emellett 40 "új" kórház szerepel az ígéretlistán - bár erről kiderült, hogy inkább csak felújításokról van szó. Legerősebb mondata az NHS-szel kapcsolatban az volt, hogy korábbi vállalásukkal szemben egyelőre nem fogják csökkenteni a vállalati adókat, mert kell a pénzt az egészségügyi rendszer üzemeltetésére.

Makacs számok

A számok sajátos fordulatot ígérnek: az Ipsos MORI közvélemény-kutatói intézet friss felmérése szerint az NHS ügye megelőzte a brexitet a választók prioritási sorrendjében. Ez jó hír a népszerűségi versenyben erősen lemaradt Corbynnek, aki előbb dobta be a kérdést, mint Johnson. Az emberek kétharmada úgy látja, hogy Johnson kormánya rosszul kezelte az NHS-t - derült ki egy másik, a YouGov intézet által készített vizsgálatból.

Az egészségügyi ellátás ügye a Munkáspárt "komfortzónája", mindig ütni fogják ezt a vasat, amitől joggal várják népszerűségük erősödését - mondja Andrew Russell, a Liverpooli Egyetem politológus professzora. A konzervatívok úgy próbálják semlegesíteni a kérdést, hogy arról beszélnek, milyen hatékonyan tudják üzemeltetni az NHS-t. A brexit és az NHS azonban összekapcsolódott, miután Donald Trump amerikai elnök néhány hónapja azt mondta, hogy az egészségügyi rendszer része lesz a függetlenné váló Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi tárgyalásainak.

Ez borzongást szült a közvéleményben és sokat árt a brexitnek, ugyanis aláássa az egyik legfőbb érvet az EU-s kilépés mellett, nevezetesen azt, hogy ennek nyomán az Egyesült Királyság megújíthatja különleges kapcsolatát az Egyesült Államokkal. Bár Trump később kihátrált saját megjegyzése mögül, Corbyn a Johnsonnal folytatott első vitáján olyan dokumentumokat lobogtatott, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a toryk titokban teljesen szabad piaci hozzáférést akarnak biztosítani az amerikai vállalatoknak az NHS-hez. Johnson persze tagadta ezt.

Gyógyszerárak

Talán a legfontosabb dolog, amit a brit társadalom nem akar, az az, hogy importálják az amerikai gyógyszerárakat, amelyek 400 százalékkal magasabbak a fejlett ipari országokban szokásos medián átlagáraknál. A brit árak nagyjából a benchmark szintjén állnak. Az NHS és a pénz összefüggését Johnson is kihasználta a 2016-os választási kampányban, amikor vörös kampánybuszának oldalára azt íratta ki, hogy ha az ország kilépne az EU-ból, akkor uniós költségvetési hozzájárulását a hazai egészségügyi rendszerre fordítanák.

Corbyn nem kispályázik: pártja kormányra kerülése esetére mentálhigiénés és gyermekgondozási szolgáltatás, illetve szülési szabadság bevezetését ígéri. Emellett egy állami finanszírozású gyógyszergyár alapítását kezdeményezné, hogy letörjék a gyógyszerárakat. Ez az azért kemény dió lesz, ami abból is látszik, hogy a vállalás nem rendítette meg az AstraZeneca Plc és a GlaxoSmithKline Plc, az ország két legnagyobb gyógyszercégének részvényárfolyamát.

Szent tehén

Az NHS a második világháború után született, azzal a küldetéssel, hogy a hazatérő sebesült katonák anyagi lehetőségeiktől függetlenül ingyenes orvosi ellátásban részesülhessenek. A rendszert az Aneurin Bevan munkáspárti miniszter vezette egészségügyi tárca alapította 1948-ban. Szolgáltatásait később kiterjesztették az egész lakosságra. Vélhetően a jó egészségügyi szolgáltatással is összefügg, hogy az Egyesült Királyságban ma 81 év a várható élettartam. Az ország a fejlett nyugati országok összehasonlításában egy főre vetítve nagyjából átlagos összeget költ erre a területre, ugyanakkor az USA kiadásainak a felét sem érik el a brit költségek.Miközben a rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak nem megalapozatlanok, a lakosság átlagos elégedettségi mutatója az NHS-szel csak 53 százalékos. Ez három százalékponttal alacsonyabb, mint 2007-ben. Bár a brit szisztéma kiterjedt szolgáltatásokat kínál, 2008 óta nőttek az emberek privát egészségügyi kiadásai. Ma már egymillió ember érzi úgy, hogy többe kerül neki az egészsége, mint korábban. A brexit például azzal ronthat ezen a helyzeten, hogy eltaszítja az Egyesült Királyságtól a vendégmunkás állást kereső orvosokat és ápolókat.Az NHS kiemelt helyet foglal el a brit közéletben, semmi sem hasonlítható hozzá a szigetország állandő politikai kérdései közül - derül ki a liverpooli Russell professzor szavaiból. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy egyfajta szent tehén. Valahányszor megpróbálták megreformálni a rendszert a pártok, mindig azt tapasztalták, hogy méhkasba nyúltak.