Az EU 28 tagállamában több ezren indultak el az Európai Parlament 751 képviselői helyéért, szinte mindegyikük valamelyik nemzeti párt listáján szerepel. Hogy közük ki kerülhet be a testületbe az részben attól függ, hogy mekkora népességű országban indul, részben attól, hogy pártja hogyan szerepel a szavazáson. A RadioFreeEurope RadioLiberty (rferl.org) összeállította a legkülönösebb indulók - nyilván szubjektív - listáját, amelyen két magyar politikus (egy kormánypárti és egy ellenzéki) is szerepel.

A polgármester özvegye

A lengyel ellenzék egyik jelöltje Magdalena Adamovicz, akinek férje, Pawel Adamowicz Gdansk ellenzéki polgármestere januárban egy jótékonysági rendezvényen merénylet áldozata lett. A politikus szíven szúrta egy büntetett előéletű férfi, aki frissen szabadult a börtönből. A jogász professzor asszony férjéhez hasonlóan liberális gondolkodású, kiáll a kisebbségek és a menekültek jogaiért. Ezzel a jelenlegi kormánypárt a radikális jobboldali Jog és Igazságos értékeinek szöges ellentétét képviseli. A korábbi kormánypárt, a jelenlegi ellenzék legnagyobb pártja, a mérsékelt jobboldali Polgári Platform listáját vezeti.

Gyerek tévésztár

Egy tévéműsor gyereksztárjából vált politikussá a fekete bőrű Alice Bah Kuhnke, aki nemrégen még a svéd kulturális minisztérium élén állt és a zöldek jelöltjeként indult az EP-választáson. Apja Gambiában született, és szintén megpróbálkozott a színész mesterséggel. Anyja svéd. A kisasszony mögött ifjú kora ellenére szép politikusi múlt áll: tagja volt a Save the Children civil szervezet irányító testületének, illetve az ismert nemzetközi környezetvédő szervezet, a WWF svédországi vezetőségnek.

Berlusconi

Brüsszelben nem fogadták éppen tapssal, hogy az EP-választások után minden bizonnyal megjelenik az Európai Parlamentben Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök. Országának leghosszabb ideig hatalmon lévő kormányfője milliárdos vagyonnal rendelkezik, médiamogul, fociguru és elítélt adócsaló, illetve ismert szoknyabolond. Számtalan botrányával bőven adott témát a dokumentumfilmek készítőinek. Az újságírók előre dörzsölik a markukat arra számítva, hogy továbbra is ellátja majd őket jó sztorikkal. Ennek egyedül a nem fiatal politikus rossz egészségi állapota szabhat határt.

Entellektüelek

Franciaországban az elvont értelmiségiek egész kis csapata szállt ringbe az EP-mandátumért. Egyikük a 33 éves Francois-Xavier Bellamy filozófus és Versailles polgármestere. Egyik könyvéért, amelyben a francia oktatási rendszer válságról írt, akadémiai díjat kapott. Konzervatívnak tartja magát, aki támogatja az EU határvédelmének szigorítását és 2005-ben az európai alkotmány elfogadása ellen szavazott. Egy másik entellektüel, a 39 éves Raphael Glucksmann elkötelezett marxistaként kezdte pályafutását, majd a kommunisták nagy bírálójává vált és támogatta a nyugati országok katonai beavatkozását Szerbiában és Afganisztánban.

Orosz kisebbségi

Nils Usakovs azok közé tartozik, akiknek az EP-képviselői poszt menedéket biztosíthat saját országuk joghatósága elől. Amikor 2009-ben megválasztották Riga polgármesterévé, ő volt az első orosz származású politikus, aki elnyerte ezt a pozíciót Lettország 1991-es kiválása óta a Szovjetunióból. Kétszer újraválasztották, ám az év elején korrupciós vádakkal házkutatással színezett vizsgálatot indítottak elleni a hatóságok. A lett környezetvédelmi miniszter jogszabálysértésekre hivatkozva áprilisban felfüggesztette hivatalából, amit Usakovs törvénytelennek tart és bíróságon akar megtámadni.

Feleségek

Toomas Hendrik Ilves az egyik legismertebb észt politikus. Egy évtizeden át volt országa elnöke, szolgált külügyminiszterként, jelenleg a belpolitika egyik legismertebb kommentátora Twitter-bejegyzéseivel. Most azonban nem őrá irányul a reflektorfény, hanem volt és jelenlegi feleségére. Az utóbbi, Evelin Ilves az észt zöldek színeiben indult el az európai parlamenti választáson. Második felesége, a korábbi first lady, jelenleg marketingigazgató Ieva Ilves a lett liberálisok jelöltjeként szállt ringbe. Arról nincs hír, hogy az első asszony, az amerikai Merry Bullock pszichológus tervez-e hasonló karriert.

Ismert boltos

Sarah Wiener neve vendéglőiről és sütödéiről jól ismert Ausztriában és Németországban is. Emellett tagja az konyhaművészeti celebek széles táborának: számos sikeres tévéshow sztárja, sok újságcikk és népszerű szakácskönyv írója. A környezetvédelmi és egészségi szempontból tudatos étkezés terjesztéséért is sokat tett a német nyelvterületen. Az osztrák zöldek színeiben indul, miközben országának belpolitikáját felbolygatta a radikális jobboldali Szabadságpárt vezetője, Heinz-Christian Strache titkos orosz üzletelése miatt kirobbant botrány.

Vukovár emléke

A jugoszláv polgárháború egyik legvéresebb eseménye Vukovár ostroma volt, amelyben több mint ezer civil vesztette életét. Az EP-választásokon két olyan horvát politikus indul, aki részese volt a tragédiának. Egyikük Fred Matic, aki három szerb fogolytáborban is raboskodott, majd a szociáldemokrata kormányzás alatt Horvátország védelmi minisztere volt. Másikuk Marijana Balic, aki 10 évesen elvesztette szüleit a csatában, és így vukovári árvaként nőtt fel. Korábban dolgozott az EP-ben mint asszisztens, az idei választáson a jobbközép HDZ párt jelöltjeként indult.

Farage

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának esküdt ellensége, Nigel Farage 1999 óta tagja az Európai Parlamentnek. Idén nemrégen létrehozott saját pártja, a Brexit Párt élén indult, és várhatóan népes csapat élén vonulhat a brüsszeli padsorok közé, mivel pártja a felmérések szerint több mandátumra számíthatott az EP-választás előtt, mint a két tradicionális politikai erő, a Konzervatív Párt és a Munkáspárt együttvéve. Az európai elit tagjaként folytathatja kíméletlen harcát a londoni és a brüsszeli elitek ellen.

Száműzött

Carles Puigdemont a katalán kormány feje volt, mielőtt a madridi kormány eljárást indított volna ellene azt követően, hogy 2017-ben egyoldalú döntéssel kikiáltották a tartomány függetlenné válását Spanyolországtól. Belgiumba menekült, érdekesség, hogy Brüsszel Waterloo negyedében él - e helyiség mellett szenvedte el végső vereségét Bonaparte Napóleon. Puigdemont az Európai Parlament tagjaiként térhet vissza az európai politika fősodrába (bár ezzel kapcsolatban volt némi jogi vita, mivel nem tartózkodik Spanyolországban), miután hazájában letartóztatási parancs van érvényben ellene.

Varufakisz

Egy magyarországi napilap szerkesztőségének hölgy tagjai poénból Jánusz Varufakisz rajongói klubot alakítottak 2015 tavaszán, amikor a jóképű görög közgazdász professzor, a játékelmélet szakértője országa kormányának pénzügyminiszereként harcba szállt az EU-val és az IMF-fel. Azt akarta, hogy engedjék el Görögország visszafizethetetlenné duzzadt államadósságának egy részét, de lepattant az eurótagállamok kormányairól (bár az IMF szerint nem volt alaptalan a követelése).

Visszatért szakmájba és részt vett DiEM25 (Demokrácia Európában Mozgalom 2025) megalapításában, amelynek célja a 2025-ben lejáró európai szerződések átszabása. Emellett gazdasági New Dealt javasol Európában. Regisztrált berlini lakosként indul, mivel a német törvények szerint bármilyen EU-ország állampolgára részt vehet a szavazáson, ha legalább hat hónapja él hivatalosan Németországban.

Sakknagymester

Bizonyára hasznát veszi a politikai játszmákban is tudásának Viktorija Cmilyte-Nielsen litván EP-s képviselőjelölt, aki 2010-ben kapta meg a sakknagymesteri címet. Ezt követően megnyerte a nők Európa-bajnokságát és többször végzett az elsők között. Korábbi és jelenlegi férje is nagymester. Miután négy évet lehúzott a litván parlamentben, most az EP-be készül a helyi liberális mozgalom jelöltlistájának vezetőjeként.

Két világ

A két magyar minden bizonnyal azért került fel a különös EP-s képviselőjelöltek listájára, mert két világot képviselnek. Egyikük Trócsányi László igazságügy-miniszter, a Fidesz listavezetője. Egy olyan ország kormánypártja jelölte, amely gyakran ütközik az EU-val a jog uralmának megsértése miatt. Amin megakadt a RadioLiberty cikkírója, aki enyhén szólva merész húzásnak tartja a jelölését. Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök várhatóan őt javasolja majd az Európai Bizottság magyar biztosának. Színezi a képet, hogy minisztersége előtt Trócsányi jogi irodája képviselte a budapesti kormányt szinte minden fontos jogi vitájában az EU-val szemben.

Az ellenzék oldalán Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció listavezetőjét találta meg a külföldi sajtóorgánum sajtómunkása. Megemlíti, hogy a 2004 és 2009 között sokszor viharos körülmények között kormányzó Gyurcsány Ferenc DK-pártelnök felesége. Dobrev Szófiában született bolgár apa és magyar anya gyermekeként. Anyai nagyapja, Apró Antal a kommunista rezsim legfelső vezetőségének egyik keményvonalasnak tartott tagja volt évtizedeken át.