A köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint Sztevo Pendarovszki megerősítette, országa továbbra is elkötelezett az euroatlanti integráció mellett. Reményének adott hangot, hogy Észak-Macedónia nagyon rövid időn belül a NATO teljes jogú tagjává válhat, és a többszöri halasztás után végre megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások Brüsszel és Szkopje között - írja az MTI.

Az államfő rámutatott, hogy a nyugat-balkáni ország legfontosabb stratégiai célja az európai uniós tagság, és ebben a legtöbb politikai szereplő egyetért, és az állampolgárok jelentős többsége is támogatja az EU-csatlakozást. Reményének adott hangot, hogy az Európai Unió márciusig véglegesíti a csatlakozási folyamat új módozatát, és megkezdődhetnek a tárgyalások országa és Brüsszel között.

Várhelyi Olivérnek szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosként ez volt az első hivatalos útja, az Európai Bizottság új testülete hétfőn tette le esküjét.

A bővítési biztos szerdán Oliver Szpaszovszki megbízott kormányfővel, Talat Xhaferi házelnökkel, illetve a két legnagyobb párt, a kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség, valamint az ellenzéki Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) elnökével is találkozik, hogy az ország európai jövőjéről tárgyaljon.

A bővítési biztos Szkopjéból Tiranába utazik, Észak-Macedónia mellett ugyanis Albániával is hamarosan megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások.