Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelek szerint tartósan inverzzé kezd válni az amerikai hozamgörbe, amit azt jelenti, hogy a hosszabb lejáratú amerikai állampapírok hozama alacsonyabb, mint rövidebb lejáratúaké.

A piaci szereplők tehát egy valamikori Fed-kamatcsökkentést kezdenek el beárazni - másként ugyanis nehezen magyarázható, hogy miért várnának el alacsonyabb hozamot egy távolabbi lejáratú állampapírtól, mint egy definíciószerűen alacsonyabb kockázatú rövidebb lejáratútól.

A hozamgörbe inverzzé válása eddig számos alkalommal azt jelezte előre az Egyesült Államokban, hogy hamarosan komolyabb lassulás következik be az amerikai gazdaságban, esetleg az recesszióba süllyed. A Fed illetékesei eddig azt kommunikálták, hogy a hozamgörbe inverzzé válása ezúttal más forgatókönyvet jelezhet előre.

Charles Evans a chicagói Federal Reserve elnöke például március végén még arról beszélt, hogy bízik az amerikai gazdaság erejében. Akkor úgy vélte a gazdasági és tőkepiaci környezet más, mint a korábbi ilyen helyzetekben, az amerikai gazdaság és munkaerőpiac erős, s különben is nevezhető a hozamgörbe laposnak, semmint inverznek.

Ehhez képest Richard Clarida, a Fed elnökhelyettese tegnap már arról beszélt egy konferencián, hogy a hozamgörbe inverzzé válása olyan jelenségnek tekinthető, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni akkor, amikor a monetáris politikai lépésekről döntenek.

Ami ennél is fontosabb, a Financial Times tudósítása szerint olyan nyilatkozatot tett, amely komoly hangsúlyeltolódást jelent az amerikai jegybank hozzáállásában. Az ugyanis eddig az volt, hogy a Fed "türelemmel" követi nyomon az amerikai gazdaságban bekövetkező fejleményeket. Most viszont Clarida azt mondta, hogy a Fed hajlandó "gyorsan" beavatkozni, ha arra utaló jeleket lát, hogy az amerikai gazdaság lassulna.

Az utolsó kamatdöntő ülésen a Fed változatlanul hagyta a 2,25 és 2,5 százalék között álló alapkamatot, mivel úgy vélték, a most tapasztalt alacsony infláció várhatóan átmeneti jelenségnek bizonyul majd. Azonban Clarida mostani elmondása szerint a Fed nagyon szorosan rá van hangolódva az amerikai gazdaságot fenyegető kockázatokra, s ha a lassulás jeleit látják, akkor azonnal alkalmazkodóbb monetáris politikára állnak át. Ez más szóval azonnali lazítást jelent.

Clarida hangnemváltása azért is jelentős, mert a Fed legutóbbi ülésén készült jegyzőkönyv szerint akkor szóba sem került a kamatcsökkentés lehetősége.

A legutóbbi, április végi-május eleji Fed ülést követő legfontosabb fejlemény az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások összeomlása volt. A piaci szereplők akkor azt várták, hogy hamarosan megegyezés születhet a kereskedelmi háborúban, ez azonban nem következett be. Az amerikai fél további 200 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki extra vámot, amit kínai részről hasonló ellenlépések követtel.