A japán központi bank pénteken azt közölte, hogy márciusban 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben a februári 0,6 százalék után.

A friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt infláció éves összevetésben 1,1 százalék volt márciusban a februári szintén 1,1 százalék után.

Az élelmiszerek mellett az energiaárakat sem tartalmazó maginfláció - a japán jegybank által leginkább figyelt mutató - a februárival megegyező, 0,7 százalék volt.

A jegybank által közölt mutatók megfeleltek az elemzői várakozásoknak.

Elemzők szerint a jegybanknak fenn kell tartania a rendkívül laza monetáris politikáját, mivel a hat éve bevezetett gazdaságösztönző intézkedések ellenére sincs elérhető távolságban a 2 százalékos inflációs célszám.

A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A Bank of Japán azt reméli, hogy a 2020 márciusában végződő pénzügyi évben sikerül elérni a 2 százalékos célszámot.