Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a Covid-19 (hivatalos nevén SARS-CoV-2) betegség eddig összesen legalább 184 976 embert fertőzött meg, a halálesetek száma pedig eléri a 7529-et.

A járvány kiindulópontjában, Kínában már rengeteget javult a helyzet: a helyi hatóságok közlése szerint már csak 13 új esetet rögzítettek magyar idő szerint szerda reggel 9 óráig. A koronavírus-járvány miatt elhunytak száma viszont 11-gyel nőtt, de ők mind több mint egy hete fertőződtek meg - derül ki a CNBC összefoglalójából.

Magyarországon a koronavirus.gov.hu hivatalos tájékoztató oldalon közöltek szerint már 58, az előző naphoz képest 8-cal több fertőzött van. Egyelőre itthon még csak egy halálos áldozatot követelt a járvány, de már 2 gyógyult van. A kezelt fertőzöttek közül 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 47 magyar állampolgár. Jelenleg 122 ember van karanténban, a szűrés során pedig 1803 laboratóriumi vizsgálatot végeztek.

A régióban a hivatalos tájékoztatás alapján itthon van a legkevesebb fertőzött. Szlovákiában ugyanis az Új Szó szerint csak kedden 25 új fertőzöttet rögzítettek, amivel már 97-re nőtt a Covid-19 betegség miatt kezeltek száma. Az országban ehhez eddig több mint kétezer tesztet végeztek el, ezek közül 1816 lett negatív. Most 22 embert kezelnek kórházban, kettőt közülük intenzív osztályon.

Szerbiában több nappal találták meg az első beteget, mint Magyarországon - ő állítólag Budapesten fertőzödött meg -, de már 83 esetet ismertek fel az orvosok. "Az előző naphoz képest 11 új fertőzött van az országban, az éjjel során összesen 47 személyen végezték el a koronavírus-tesztet, ebből 11 személynél mutatták ki a fertőzést, a többiek vírusmentesek. A Torlak Virológiai Intézetben ma reggel 8 óráig 421 olyan esetet vizsgáltak ki, amelyeknél megalapozott volt a világszerte terjedő vírus jelenlétének gyanúja" - írja a Magyar Szó.

Hétfőtől 30 napra szükségállapotot rendelt el a koronavírus terjedése miatt az államfő Romániában, ahol már 217-re nőtt eddig a Covid-19 vírussal fertőzöttek száma - derül ki a Maszol.ro portálról, amely arra is kitér, hogy Nagylak-Csanádpalota autópálya-határátkelőn körülbelül 700 gépjármű és 2500 román állampolgár lépett át az éjjel annak a konvojnak a részeként, amely az osztrák-magyar határon rekedt kedden, miután Magyarország lezárta határait a külföldi személyforgalom.

Szlovéniában fokozzák a tesztelések számát - de így is lakosságarányosan 60 százalékkal végeznek el, mint a jóval fertőzöttebb szomszédos Ausztria vagy Olaszország -, napi körülbelül 1000 mintát vesznek. 275 fertőzöttről tudnak jelenleg, egy ember pedig elhunyt a koronavírus miatt - derül ki a Delo.si oldalról.

Ausztriában 1471 esetben erősítették meg a vírus fertőzést, kilenc embert nyilvánítottak gyógyulttá, négyen pedig belehaltak a betegségbe. Az egyik elhuny 69, a másik 72 éves volt. A Krone Zeitung összefoglalója szerint a legtöbb fertőzött Dél-Tirolban van, amely szomszédos a különösen sújtott Olaszországgal.

Már 81 esetről tudnak Horvátországban, egy nap alatt 12 fővel nőtt az ismert betegek száma. Az Index.hr beszámolója szerint 8 orvos is van a Covid-19 fertőzöttjei között, de öt embert már gyógyultnak nyilvánítottak. Az országban szerdától bezárnak a mozik, a színházak, a vendéglátóhelyek, edzőtermek is.

A szomszédos országokban csak Ukrajnában kezelnek kevesebb beteget a fertőzés miatt: összesen 14-et, de az országban ketten már meghaltak a járványban. Legutóbb épp kedden este történt elhalálozás. Kárpátaljára közel 250 ezer védőfelszerelést utalt ki a kórházakba az egészségügyi minisztérium - derül ki a Kyiv Post cikkéből.

Európában új gócpontok vannak

Az il Messaggero arról ír, hogy már 31506 esetről tudnak Olaszországban, és már 2503 halottat tartanak nyilván. A helyi szakértők szerint már önmagában az jó hír, hogy nem döntött újabb csúcsot a diagnosztizált koronavírusos betegek száma: csak 2503 új eset jutott a hatóságok tudomására. Az ország továbbra is kijárási tilalommal, teljes lakossági karanténnal él együtt.

Spanyolországban viszont most kezdett csak tombolni a járvány: 11 826 aktív koronavírusos beteget kezelnek már, további 533 ember meghalt, de közel 1090 már meggyógyult. Naponta nagyjából 2000 ember fertőződik meg az országban. Olaszország után itt a második legnagyobb a fertőzöttek száma, ezt is tekintik a járvány új európai gócpontjának.

Életbe lépett a 15 napos országos lakhelyelhagyási tilalom Franciaországban, az utcák teljesen kiürültek. Az embereket arra kérték, hogy egy nap legfeljebb 5 emberrel lépjenek kapcsolatba, akkor is tartsák a legalább háromméteres távolságot, kerüljék a fizikai kontaktust. A Le Figaro azt írja, az országban egyelőre 6950 beteget kezelnek - eddig összesen 7730 fertőzöttet azonosítottak -, közülük 699 ember súlyos állapotban, intenzív osztályon van. Eddig összesen 175 halálát okozta a vírus Franciaországban. A kisvállalkozások kisegítésére 45 milliárd eurót (15 715 milliárd forintot) különítettek el. A járvánügyi szervek arra számítanak, hogy a következő napokban romlani fog a helyzet az országban.

Teljesen kiürültek az utcák.
Kép: Getty Images

Németországban jelenleg 9200 esetben erősítették meg a koronavírus fertőzését, 24 ember pedig már belehalt a járványba. Az országban a járványügyi készültséget átminősítették magasra az eddigi mérsékeltről. A die Welt beszámolója szerint arra számítanak, hogy megháromszorozódik a fertőzöttek száma a következő héten.

Európa országai közül utolsóként kedden Montenegróban is megtalálták a koronavírus első fertőzöttjét.

Már az Egyesült Államok mind az 50 államában megjelent a vírus, a halottak száma pedig meghaladja a 100 főt. Eddig összesen 5810 esetet regisztráltak a CNBC szerint.

Ezen a térképen élőben követheti a járvány alakulását: