Kína szárazföldi részén szombaton 811-re emelkedett az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma - közölte vasárnap a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A járványnak már mintegy 37 200 fertőzöttjét regisztrálták.

Európában egy nap alatt öt új esetet jelentettek. Az első a spanyol tisztiorvosi szolgálat, mely azt közölte, hogy egy brit férfi jelentkezett a Baleár-szigetekhez tartozó Mallorcán köhögéssel, rossz közérzettel és lázas tünetekkel. Ő nem járt Kínában, azonban januárban az Alpok franciaországi részén egy síközpontban volt. A Les Contamines-Montjoieban lévő szállodát nem nevezték meg, amelynél már intézkedtek szombaton a francia járványvédelmi hatóságok - írja a Bloomberg.

Agnes Buzyn, francia egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy a városban már diagnosztizálták a vírust egy brit csoport több tagjánál. Négy felnőtt és egy gyermek esetében bebizonyosodott, hogy a betegségben szenved, rajtuk kívül 11 embert pedig kórházba szállítottak kivizsgálásra. A kilenc éves fiú, aki az új esetek között volt, két helyi iskolát is meglátogatott az elmúlt napokban ezért további vizsgálatokat tartanak indokoltnak, az intézményeket pedig óvintékedésből lezárták.

A síközponton belüli fertőzések forrásának egy olyan személyt tartanak, aki Szingapúrban vett részt egy konferencián. Mivel az ázsiai városállamban sok a kínai vendégmunkás, az feltételezhető, hogy ő így kaphatta el a 2019-nCoV betegséget.

Angliában egy másik betegnél is találtak pozitív mintát a Vuhan koronavírusra. Az Egyesült Királyságban az esetek száma így négyre emelkedett jelentette Chris Whitty, brit tisztifőorvos.

További hat fertőzött a japán tengerjárón

A hajó üzemeltetőjének nyilatkozata szerint a Japánban karanténba helyezett hajó további hat utasát megfertőzte az új koronavírus - írja a Bloomberg.

A Diamond Princess tengerjáró hajón a fertőzések száma így már elérte 70-et a japán hatóságok tájékoztatása szerint. Ez a fertőzés legnagyobb gócpontja Kínán kívül.

Kato Katszunobu japán egészségügyi miniszter azt mondta, hogy prioritást fog élvez a hajón utazók minél hamarabbi kivizsgálása. Körülbelül 600 ember tartózkodik a hajón, akiknek gyógyszerre van szükségük.

A vesztegzár miatt több hajózási cég is felfüggesztette ázsiai útjait. Az utasok visszatérítést kapnak.

Olaszország fenntartja a légtérzárat

Olaszország továbbra sem engedélyezi, hogy repülőgépek Kínába induljanak és nem fogad Kínából érkező járatokat. Ezzel Róma az Európai Unió első kormánya, amely ilyen intézkedést hozott - derül ki a Corriere della Sera cikkéből.

"A diplomáciai kapcsolatok relevánsak és a gazdasági kérdések alapvető fontosságúak, de az egészséghez való jog még ezeknél is fontosabb" - mondta Roberto Speranza egészségügyi miniszter. Olaszország a február 2-tól április 28-ig tartó időszakra felfüggesztette a légiközlekedést Kínába, Hongkongba, Makaóba és Tajvanba.

Az Egyesült Államok nem ad vízumot

Az USA kínai nagykövetsége felfüggeszti a rendszeres vízumszolgáltatásokat a koronavírus-járvány miatt. Előfordulhat, hogy az amerikai pekingi nagykövetség és Csengtu, Kanton, Sanghaj és Senjang városok konzulátusai csak a normál vízumeljárásokat függesztik fel, sürgősségi ügyekkel még foglalkoznak - derül ki az amerikai külügy honlapjáról.

Magyarországon ez a helyzet

Magyarországon nincs az új koronavírus által fertőzött beteg, viszont influenzajárvány van, és más kórokozók is okozhatnak felső légúti megbetegedéseket - magyarázta Dánielisz Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályvezetője vasárnap.

A magyar kórházak már a múlt hét elején megkapták a hivatalos eljárásrendet, ha diagnosztizálnák a fertőzést. Már több embert kivizsgáltak, de egyelőre senkinél sem találtak meg a 2019-nCoV vírustörzset.