Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magáncsődök száma májusban 12 százalékkal nőtt az egy évvel és több mint 15 százalékkal az egy hónappal korábbihoz képest - nyilatkozta Jana Marková, a pénzintézetek hitelregisztereit kezelő CRIF - Slovak Credit Bureau elemzője a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint. Az idei év összes hónapjában növekedést mértek az előző hónaphoz képest. Május végéig többen éltek a magáncsőd lehetőségével, mint a tavalyi első fél év egészében. Ha marad ez a trend, akkor idén akár 15 ezren is kérhetik a csődnek ezt a formáját - tette hozzá Marková.

A magáncsőd intézményét, amelyben magánszemélyek válhatnak fizetésképtelenné és kérhetik tartozásaik átütemezését, 2006-ban vezették be Szlovákiában, a 2006 és 2016 között eltelt tíz évben azonban csak 2919 ilyen csődre került sor, mivel az ezzel kapcsolatos szabályok rendkívül bonyolultak voltak. Az új szabályokat 2017 tavaszán vezették be, azóta nagyjából 25,5 ezer magáncsődöt jelentettek az országban.

A magáncsődöt jelentők táborában Marková szerint a gazdaságilag elmaradottabb régiókban élő, fiatalabb férfiak dominálnak. A legtöbb magáncsődöt, csaknem 330-at májusban Besztercebánya megyéből jelentették, míg a sor végén Nagyszombat megye található, 111 ilyen esettel. A magáncsődöt igénylők 61 százaléka férfi, több mint a felük a 30 és 50 év közötti korosztályhoz tartozik.

Magyarországon sem vált népszerűvé a magáncsőd, amelyben ugyan mentesítették az adóst a kötelezettségei alól, de cserébe nagyon szigorú, a jövedelmét és minden más bevételét beosztó életmódra kényszerítették. A Családi Csődvédelmi szolgálat jelentése szerint az idén márciusig közel 3000 fizetési nehézséggel küzdő magánszemély élt a lehetőséggel. Ez a fajta adósságrendezés az ingatlan árverés leállításával és a jövedelem letiltás megszüntetésével esélyt teremt a tartozások rendezésére és az adósságcsapdából való kikerülésre.