Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A találkozón Ahmet Davutoglu török miniszterelnök, valamint Ausztria, Belgium, Finnország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Svédország állam-, illetve kormányfői fognak részt venni. A reggel 10 órakor kezdődő "mini-csúcstalálkozón" Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is jelen lesz. Az egyeztetések fő témája az Ankarával folytatandó fokozott együttműködés és az Európai Unió külső határainak védelme lesz.

Sajtóhírek szerint Werner Faymann osztrák kancellár kezdeményezte a megbeszélést, amelyre közvetlenül az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt fognak sort keríteni.

"Egy hullámhosszon lévő országok találkozójáról van szó, Angela Merkel (német kancellár) vezetésével" - mondta Mehmet Cavusoglu török külügyminiszter. A "minicsúcs" legfontosabb kérdését a szíriai és iraki menekültek áttelepítésére vonatkozó európai tervek jelentik. Törökországban jelenleg mintegy 2,5 millió menekült tartózkodik.

Az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere azt mondta, hogy konkrét intézkedéseket vár a találkozótól, amellyel jelet kell küldeni Törökországnak. Jean Asselborn ugyanakkor "illuzórikusnak" tartja azt az elképzelést, amely szerint az európai országok menekültek százezreit lesznek képesek áttelepíteni.

Ha sikerül mérsékelni a Törökországból érkező menekültáradatot, akkor az uniós tagállamoknak szíriai menedékkérőket kellene befogadniuk Törökországból - írta keddi közleményében az Európai Bizottság. Ugyanakkor konkrét számot nem közölt.

A török diplomácia vezetője pedig arra szólította fel az EU-tagországokat, hogy ne válogassanak a menekültek között, ne részesítsék előnyben a képzettebbeket vagy a keresztényeket.

Ankara november végén ígéretet tett rá, hogy erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, cserében pedig az unió egyebek mellett vállalta, hogy 3 milliárd euróval támogatja a szíriai menekültek törökországi ellátását, felgyorsítja a vízumliberalizációs tárgyalásokat és az EU-tagjelölt Törökország integrációját.