Az egyezményeket Olaf Scholz német pénzügyminiszter kínai látogatása alatt írták alá. Scholz két napra utazott Pekingbe, hogy megbeszéléseket folytasson Liu He kínai miniszterelnök-helyettessel, Hszi Csin-ping kínai államfő legfőbb gazdasági tanácsadójával.

A megbeszélések után kiadott közös nyilatkozat szerint a két fél megismételte, hogy erősíteni akarja a makrogazdasági politikával kapcsolatos koordinációt, a költségvetési és pénzügyi területeken való pragmatikus együttműködést, valamint kiterjeszti a stratégiai együttműködést a két ország közt.

Kína és Németország abban is megegyezett, hogy dolgozni fognak a nemzetközi gazdasági kormányzás fejlesztésén, a globális multilaterális rendszer fenntartásán, fellépnek a kereskedelmi protekcionizmus ellen, és támogatják a szabályokon alapuló multilaterális kereskedelmi rendszert a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül - írja az MTI. (Eközben az USA és Észak-Korea is közeledik egymáshoz.)

"Fontos, hogy az utóbbi időben másutt megfigyelhető tendencia ellenére előrelépést láthatunk az együttműködésben" - fogalmazott Scholz Pekingben, újságírók előtt. Liu He a kereskedelmi kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta: "A világgazdasági növekedés lassulásával párhozamosan a piaci kilengések fokozódnak, ez pedig egyre nagyobb kockázatot jelent". Mint a világ negyedik legnagyobb gazdasága, Németország fontosnak tartja a közeli és előnyös kapcsolatot Kínával, mely a világ második legnagyobb gazdasága. Ugyanakkor meg akarja védeni és erősíteni a kényes német és európai üzleti szektort, miközben kínai vállalatok állami támogatással bevásárolják magukat külföldi stratégiai iparágakba.

Scholz kiemelte, hogy a két országnak pénzügyi kérdésekben számos közös érdeke van, de a különböző szempontokat össze kell egyeztetni, ez a megbeszélések fő feladata.

Liu és Scholz elmondták, a német-kínai együttműködés mindkét ország gazdaságának előnyös. Hozzátették azt is, hogy elkötelezettek a szabad piaci hozzáférés biztosítása, valamint a befektetések elé gördített akadályok enyhítése érdekében mindkét országban. Kína és Németország egyaránt felismerte a pénzügyi együttműködésben rejlő potenciált, és arra is nyitottak, hogy pénzügyi vállalataik harmadik országokban mélyítsék el együttműködésüket.

A két ország támogatni fogja azokat a törekvéseket is, melyek együttműködésre adnak teret Kína Egy övezet, egy út kezdeményezés nevű programja és az EU Európát Ázsiával összekötő stratégiája, valamint az európai infrastruktúra-tervezés között.