Ha valamiről első látásra nem tudjuk eldönteni, hogy micsoda, vagy nagyon ellentétes véleményeket hallunk arról, hogy micsoda, akkor jó eséllyel eligazodhatunk egy amerikai mondás felidézésével. Eszerint ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Ezt tükrözik a külföldi sajtóbeszámolók a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonyában szerdán bekövetkezett változásról. Egytől egyik azzal a címmel számolnak be az eseményről, hogy a pártcsalád döntéshozó testülete felfüggesztette a Fidesz tagságát. Orbán Viktor értelmezését, miszerint a magyar kormánypárt maga kérte ezt, csak Magyarország miniszterelnökének véleményeként tálalják.

Háttérsztori

Ennek megfelelően a New York Times nem is a történtek leírásával kezdi cikkét, hanem azzal, hogy megjegyzi: a felfüggesztéssel veszélybe került az a szövetség, amely eddig megvédte a magyar kormányfőt minden olyan esetben, amikor a hatalmát korlátozó intézményeket leépítette. Az amerikai lap szerint Orbán kilenc év alatt puha diktatúrát épített ki az Európai Unión belül, amihez a brüsszeli törvényhozók lényegében csak asszisztáltak.

Sok beszédben elítélték a támadásait az alapvető emberi jogok ellen és szankciókkal fenyegették azért, mert aláásta az alapvető demokratikus értékeket, de ő büszkén lépdelt tovább bízva abban, hogy bármilyen újabb provokációval áll is elő, védőernyő terül fölé, amely megóvja a súlyos következményektől. Ennek hátterében részben az állt, hogy a Fidesz sok képviselőt küldött az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládja, az EPP frakciójába.

Bár a pártszövetségben többen követelték Orbán és pártja eltávolítását - mondván: gúnyt űz a szövetségeseiből -, azzal, hogy csak felfüggesztették a Fidesz tagságát, a magyar kormánypárt az EPP mellett fog kampányolni a májusi európai parlamenti választásokon. A néppártban úgy láthatják, hogy jó ez jó döntés volt, mert ha ajtót mutattak volna a magyar kormánypártnak, akkor a populista, radikális jobboldali politikai erők karjai közé lökték volna, ami erősítette volna azok előretörését.

Többről van szó

A Bloomberg sem szorítkozik pusztán a fejleményekről szóló tájékoztatóra. A hírügynökség cikkírói szerint a Fidesz felfüggesztése azt jelzi, hogy az uniós politikai elit elszánta magát arra, hogy felvegye a kesztyűt, amit euroszkeptikus kihívói dobtak elé. A Fidesz és az EPP más pártjainak ellentéte azt követően mélyült el, hogy Olaszországban is populista pártok kerültek kormányra, illetve hogy Lengyelországban, Magyarországon és Romániában a kormányzó pártok lépéseket tettek az állami intézmények feletti ellenőrzésük megerősítésére. Az utóbbi azzal a veszéllyel jár, hogy ezek az országok 30 évvel a kommunista rendszerek bukása után visszatérnek az autoriter politikai berendezkedéshez.

Az amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy az előrejelzések szerint a májusi választás után az EPP súlya az Európai Parlamentben várhatóan 26 százalékra csökken a jelenlegi 29 százalékról. A néppárt mandátumainak száma 214-ről 181-re zsugorodhat, miközben a Fideszé 12-ről 13-ra nőhet. Ugyanakkor a magyar kormánypárt felfüggesztése segítheti Manfred Webert, az EPP frakcióvezetőjét abban, hogy elnyerje az európai bizottság elnöki tisztségét, mivel a Néppárt ezzel koalícióképessé válthat más mérsékelt pártcsaládokkal.

Hideg számítás

Sok radikális támogatója és harsogó sajtója bánatára Orbán Viktor azért harcol, hogy - egyelőre - bent tartsa pártját az EPP-ben - véli Nick Thorpe, a BBC közép-európai tudósítója. Szerinte ezt hideg politikai számításból teszi. A Fidesz szavazati és jelöltállítási jogának elvesztése a Néppártban alacsony ár volt, azért, hogy fenntartsa a tagságot. A BBC szakírója szerint részben azért választotta ezt az utat, mert a Fidesz támogatói általában EU-pártiak, ezért a néppárti kizárást vagy kilépést úgy értelmezhették volna, mint az első lépést Magyarország kivezetésére az EU-ból.

Fontos volt az is, hogy mikor történt mindez. Az európai uniós választások előtt az EPP-tagság fenntartása lehetővé teszi a magyar kormányfőnek, hogy saját migrációellenes üzenetei felhangosítására használja a Néppártot. Ha a hozzá hasonló bevándorlófaló pupulisták jól szerepelnek májusban, elhagyhatja az EPP-t és ezekkel léphet szövetségre. "Mi döntjük el, hogy maradunk-e az EPP-ben vagy távozunk onnan" - tette világossá a Pesti Srácok honlapján megjelent mondatával, hogyan kívánja tálalni mindezt elkötelezett támogatóinak.