Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szlovákiai földművelésügyi minisztériumban és a vámhivatalokban mostanáig 10 kérvényezőt jegyeznek, akik hivatalosan odahaza szeretnének pálinkát készíteni. Ők bejegyeztették a berendezést, közülük négyen azonban már korábban is foglalkoztak legális pálinkafőzéssel - írta a pozsonyi Új Szó.

Szigor jött

Az erről szóló jogszabály az idei év elején lépett hatályba, a szigorú feltételek teljesítése miatt éltek kevesen ezzel a lehetősséggel.

Alapfeltételnek számít például a szabványosított gyártóberendezés bejegyzése, amivel évente legfeljebb 25 liter 100 százalékos vagy 50 liter 50 százalékos alkoholt lehet előállítani ilyen módon, maximum 100 literes desztillálóberendezésben.

Adó: 43 ezer forint

Az otthon főzött pálinka után adóbevallást kell tenni a vámhivatalnak, legkésőbb három munkanapon belül a berendezés beindítását követően. A pálinkafőző berendezést ugyanis le kell plombáltatni. Ha valaki pálinkát akar főzni, ezt írásban be kell jelentenie a vámhatóságnak.

Természetesen a jövedéki adót be is kell fizetni, ami a 100 százalékos alkohol esetében literenként 5,40 euró, vagyis 25 literre számítva 135 eurós (43 ezer forint) átalányadóval számolhatunk. A jogszabály megsértőit az akár 3 ezer euróra rúgó büntetésen kívül három évre eltiltják az otthoni pálinkafőzéstől is.