Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtökön két kelet-szlovákiai városban, Nagymihályban (Michalovce) és Tőketerebesen (Trebisov) több helyszínen tartott razziát a rendőrség, és őrizetbe vett hét, Szlovákiában letelepedett - sajtóközlések szerint az országban jelentős mezőgazdasági üzleti érdekeltségekkel rendelkező - olaszt.

A részben családi kapcsolatban álló személyek közül többről tett említést Ján Kuciak az utolsó, már halála után megjelent cikkében, amelyben a calabriai 'ndrangheta maffiához állítólag közel álló személyek szlovákiai megjelenésével, ott végzett gazdasági tevékenységükkel, illetve kapcsolati hálózatukkal és állítólagos politikai kötődéseikkel foglalkozott - idézi az MTI.

A nyomozati szervek a rendelkezésükre álló 48 órás határidőn belül ellenőrizték az őrizetbe vett személyekkel kapcsolatos felvetéseket, majd szabadlábra helyezték őket - közölte szombaton a szlovák rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: közelebbi információkat az ügyet felügyelő ügyész döntése alapján nem hoznak nyilvánosságra.

Az újságíró és élettársa, Martina Kusnírová holttestét vasárnap este nagymácsédi (Velká Maca) családi házukban fedezte fel a rendőrség, amely a gyilkosság körülményeiből kiindulva és a férfi tevékenysége alapján azt feltételezi, hogy Kuciakot a munkájával összefüggésben ölhették meg.

A gyilkosság és annak állítólagos összefüggései az ellenzéki pártok Robert Fico kormányával szemben folytatott politikai küzdelmének központi témájává váltak. A - nagyrészt külföldi kézben lévő - szlovákiai sajtóban is erőteljesen bemutatott ügy, amely iránt az Európai Unió szervei és különböző külföldi szervezetek is rendkívüli érdeklődést mutatnak, nagyon feszült politikai hangulatot idézett elő az országban.

Eddig ennyi a következmény

Kuciak meggyilkolására hivatkozva szerdán lemondott Marek Madaric kulturális miniszter, és ezt követően elbizonytalanodott a hármas kormánykoalíción belüli helyzet is. Pénteken Pozsonyban és több más szlovákiai városban is a meggyilkolt újságíró emlékére meghirdetett "gyászmeneteket" tartottak. A meggyilkolt újságíró két ismerőse által bejelentett, de különböző - részben külföldi - szervezetek által is támogatott megmozdulásokon több ezren, döntő többségükben főiskolás korú fiatalok vettek részt. A politikamentesnek meghirdetett pozsonyi rendezvényen Andrej Kiska államfő mellett főként liberális lapok újságírói szólaltak fel, beszédeikben visszatérő elemként jelent meg a "veszélyeztetett demokrácia" és a "korrupció" fogalma.

Az őrizetbe vett személyek szabadon bocsátása gyengítheti a fősodrú sajtónak azt a feltevését, miszerint az újságíró meggyilkolásának hátterében az úgynevezett "olasz szál" - vagyis a calabriai 'ndrangheta maffiához állítólag közel álló szlovákiai személyek tevékenysége - állhat. Ezt feltevést a napokban több szakértő is kétségbe vonta, köztük Milan Zitny biztonsági elemző is, aki szerint elképzelhető, hogy a gyilkosság hátterében az állam destabilizálását célzó érdek állt. Igor Cibula, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója hasonlóképpen vélekedett, mondván, Ján Kuciak meggyilkolása nemcsak a szlovákiai tényfeltáró újságírással, hanem a kormánnyal szembeni merénylet is volt.