Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök közlése szerint McGahn azután távozik a Fehér Házból, hogy a szenátus szavaz Brett Kavanaugh főbíró-jelöltről. "Hosszú időn keresztül dolgoztam együtt Donnal és őszinte tisztelője vagyok munkásságának" - írta mikroblog-bejegyzésében Donald Trump.

A The Washington Post információi szerint maga McGahn meglepődött az elnök bejelentésén, mert magánbeszélgetések során ugyan többször is említette távozási szándékát, de az elnökkel még nem beszélt erről.

A bejelentés pár héttel azután történt, hogy a The New York Times című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva megírta: az elmúlt hónapokban McGahn többször is találkozott a Donald Trump kampányának munkatársai és oroszok között a 2016-os elnökválasztási kampány idején történt esetleges összejátszást vizsgáló különleges bizottság vezetőjével Robert Muellerrel és csapatának tagjaival.

A lap információi elemzők szerint meglepetésként érték Trumpot, aki azonnal azt közölte, hogy a találkozókra az ő egyetértésével került sor. Az elnök egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy McGahn nem fordult ellene, hanem inkább az ő érdekében tanúskodott.

Az 50 éves Donald McGahn, aki választási szakértő, 2014-ben találkozott először Donald Trumppal, és már a kezdetektől részt vett a választási kampányában. Korábban a Szövetségi Választási Bizottság megbízottja és egy ügyvédi iroda társtulajdonosa volt. A Fehér Házban az ő feladata volt a kapcsolattartás az igazságügyi minisztériummal és amerikai lapinformációk szerint gyakran informálisan békítő szerepet játszott a Fehér Ház és a Mueller-bizottság között is.

McGahn előtt - idén májusban - Ty Cobb jogász, az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokkal foglalkozó tanácsadó távozott a Fehér Házból. A helyére Trump Emmet Flood washingtoni veterán ügyvédet nevezte ki, aki annak idején az alkotmányos elmozdítás eljárásának megindításával fenyegetett Bill Clinton elnököt képviselő jogászcsapat tagja volt. Az Axios hírportál szerint - amely már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy McGahn távozni készül - várhatóan Flood lesz McGahn utódja.

A fotó forrása: AFP Photo/Saul Loeb.