Hétfőn reggel közzétett Twitter-bejegyzésében az elnök ismételten hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok minden más országnál többet költ a NATO-ra. Ez nem korrekt, ez nem fogadható el - írta Trump, és hozzátette: "ezek az országok ugyan megnövelték hozzájárulásaikat amióta hivatalba léptem, de még többet kell tenniük. Németország egy százalékot fizet be, az Egyesült Államok négy százalékot". Ezzel utalt arra, hogy Berlin és Washington a bruttó hazai összterméke (GDP) hány százalékát fizeti be a NATO-költségvetésébe.

Donald Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányában is rendszeresen felhozta, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének országai nem tesznek eleget befizetési kötelezettségeiknek, s elnökként is többször utalt arra: akár még az is előfordulhat, hogy az Egyesült Államok nem teljesíti majd a közös védelmi elkötelezettségeit, ha a többi tagország elmarad a befizetésekkel. Pár nappal ezelőtt megjelent amerikai lapértesülések szerint a Pentagon (védelmi minisztérium) annak lehetőségét is vizsgálja, hogy a magas költségek miatt csökkenti, vagy vissza is vonja az amerikai katonákat Németországból.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a The Wall Street Journal internetes oldalán vasárnap délután Amerika NATO-szövetségesei felzárkóznak címmel megjelentetett publicisztikájában leszögezte: arra számít, hogy nyolc NATO-tagország már az idén eléri a GDP 2 százalékát elérő védelmi költségvetési szintet. Stoltenberg utalt arra, hogy a NATO 2014-es csúcstalálkozóján valamennyi tagország ígéretet tett arra, hogy nem csökkenti a védelmi kiadásait és növeli befizetéseit a közös védelemre.

Ezt az ígéret betartják - fogalmazott a szervezet főtitkára, s hangsúlyozta, hogy "hosszú évek hanyatlása után" az idén már Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Románia is teljesíti a kétszázalékos befizetési kötelezettséget. (Magyarország egyelőre nem, talán 2024-re.)

A NATO e héten szerdán és csütörtökön tartja csúcsértekezletét Brüsszelben - írta az MTI.

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.