Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Michael Bloomberg az amerikai demokraták elnökjelölt-aspiránsa, aki ellenfelei után nagyjából egy évvel, 2019 novemberében szált be az elnökválasztási kampányba, kezébe vette a kezdeményezést a párt Iowa állambeli szavazási fiaskója után. A helyi szervezők a szavazatszámlás lefagyása miatt napokat késtek az eredményhirdetéssel, amivel súlyos árnyékot vetettek a párt jelöltjeire, hiszen azt a látszatot keltették, hogy a mögöttük álló párt még egy egyszerű szavazást sem tud megszervezni. Ezt látva Bloomberg, aki nem indult Iowában - és kihagyja a többi februári előválasztást is -, így nem érinti a blamázs, bejelentette, hogy megduplázza reklámkiadásait.

Más szóval még nagyobb hangsúlyt ad annak, hogy nem a szerencsétlenkedő Demokrata Párt politikusa, hanem kívülről érkezett - írja a Financial Times a Bloomberg helyzetét elemző cikkében. A milliárdos üzletember, aki 52 milliárd dolláros vagyonával a világ 14. leggazdagabb embere, eddig sem fukarkodott a pénzzel. A Kantar/CMAG hirdetéselemző csoport szerint 254 millió dollárt költött el tévé- és rádióreklámokra, illetve további 47 milliót internetes hirdetésekre.

Gőzhenger

Ennek a gőzhengernek meg is van a hatása: a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a demokrata szavazók körében országos szinten kései indulása ellenére két számjegyű a támogatottsága. A RealClearPolitics felmérése szerint szintén országosan ő a negyedik legnépszerűbb demokrata elnökjelölt-aspiráns a párt elnökjelöltségéért folyó versenyben. Előválasztáson először az úgynevezett szuper kedden, március 3-án méretteti meg magát, amelyen tucatnyi államban egyszerre szavaznak a demokrata szimpatizánsok az indulókra.

A reklámköltés megduplázásáról szóló gesztusa jól mutatja, mennyire másféle kampányt folytathat, mint versenytársai. Ez igaz az apró részleteket és az összképet tekintve is. Ami az előbbit illeti, megbízhatóan fizethet jókora stábja tagjainak (2100-an dolgoznak neki, miközben Bernie Sanders szenátornak, a fiatal balosok kedvencének csak 800-an), ami az utóbbit, van pénzre arra, hogy kiterjedt kutatásokkal alapozza meg kampányának stratégiáját és taktikáját.

Több olyan szakértőt igazolt stábjába, akik korábban visszalépett demokrata elnökjelölt-aspiránsoknak dolgoztak. Ők arról számolnak be, hogy míg előző munkaadójuknál állandó anyagi gondokkal, késő fizetésekkel és elbocsátási hullámokkal küszködtek, Bloomberg megbízható fizetést ad és szükség szerint lakhatásukban is segíti őket.

Ellene és mellette

A pénz persze nem minden a politikában. A legjobb példa erre Meg Whitmann üzletasszony 2010-es bukott kampánya a kaliforniai kormányzói pozícióért. Hívei is elismerik, hogy Bloomberg gyenge a kampányolásban, hogy a feketék körében halvány a támogatottsága, hogy kései indulása végzetesnek bizonyulhat, és hogy ismeretlen vizekre hajózik azzal, hogy kihagyta a februári előválasztásokat.

Másrészt az eddigi fejlemények igazolják stratégiáját. Az iowai fiaskó nem vetett rá árnyékot, ráadásul Joe Biden volt alelnök, a demokraták mérsékelt szárnyának vezető személyisége rosszul szerepelt ezen a szavazáson, ami igazolhatja, hogy Bloomberg jobb mérsékelt jelölt lenne nála. Nehéz menet lesz, de eddig minden Bloomberg terve szerint alakul - állapítja meg Mike Murphy republikánus stratéga. Az a kérdés, hogy a mérsékelt demokraták elfogadják-e Bloomberget, mint Biden, illetve Pete Buttigieg, South Bend-i polgármester, a másik ismert mérsékelt jelölt alternatíváját. Utóbbi az élen végzett Iowában, de országosan Bloomberg már népszerűbb nála.

Hogyan csinálják?

Ami alapvetően megkülönböztet bennünket a többi elnökjelölt-aspiránstól az az, hogy nem kell adománygyűjtéssel foglalkoznunk - mondta a Financial Timesnak Bloomberg egyik tanácsadója. Nem érdekel, mint gondolnak rólunk a donorok, mert nem szorulunk rájuk. Ez rengeteg időt szabadít fel. Az amerikai elnökválasztás az ingadozó államokban dől el, így Bloombergnek kifejezetten előnyös centrista imázsa. Az egyik ilyen állam Wisconsin, ahol ebben a szerepben léphet fel, végtelen vagyona azt is lehetővé teszi, hogy ne kelljen a helyi demokrata potentátokkal egyeztetnie ottani kampányolásáról. Ebben az államban csak áprilisban lesz az előválasztás.

Más jelöltek azzal vannak elfoglalva, hogy a következő előválasztás helyszínén, New Hampshire-ben magyarázzák az iowai blamázst, miközben mi országos kampányt folytatunk, és közvetlenül Donald Trumpra zúdítjuk az össztüzet - tette hozzá az előbbiekhez a tanácsadó. Ezt igazolja Bloomberg bejelentése, miszerint egyetlen hétvégén 1200 rendezvényt tartanak 125 kampányiroda szervezésében.