Megint kicsúszott a törvényben előírt határidőből a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. az éves mérlegének leadásával - adta hírül a 24.hu. A kukaholdingnak - minden más céghez hasonlóan - május 31-ig kellett volna közzétennie a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, de ennek még július első napjaiban sincs nyoma a cégadatbázisokban.

A számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása miatt a NAV-nak mulasztási bírságot kell kiszabnia, majd néhány hónap után, ha nem változik a helyzet, a cégbíróság kényszertörlést is elrendelhet.

A késés biztos jele annak, hogy a szemétszállítás pénzügyi rendszerének botrányos átszervezéséről elhíresült állami vállalatnál továbbra sem sikerült úrrá lenni az elszámolási problémákon. Az NHKV tavaly több mint fél évvel lépte túl határidőt, és amikor végre nyilvánosságra került a dokumentum. Ki is rúgták a menedzsment jelentős részét.

Mindeközben nagyon jól járt az a kis nyírségi cég, amely a kukaholdingtól kapott megbízást, hogy segítsen be a felhalmozódott szemétdíjtartozások menedzselésébe. A 160 fős NHKV a négyfős Pepp and Cars Kft.-t bízta meg, hogy a Díjbeszedő Zrt.-vel közösen egy 7,6 milliárd forintos keret terhére járja végig az ország településeit, és egyeztesse a számlatartozásokat. A kukaholdingnak ugyanis nem volt pontos nyilvántartása arról, hova mentek ki a sárga csekkek, és kik mulasztották el a fizetést.

A Balkányban működő Pepp and Cars tavaly 590 milliós forgalom mellett 38 milliós adózott eredményt ért el, ami szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy cég egy évvel korábban csak 269 ezer forint pluszt tudott felmutatni.