Így bánik Németország a menekültekkel - tizedük maradhat?

Angela Merkel német kancellár azt mondta a napokban parlamenti beszédében, hogy Németország tanult a legutóbbi, húsz évvel ezelőtti menekülthullámból. A Financial Times felidézi a történteket és megszólaltat korábbi bevándorlókat. A kép enyhén szólva nem rózsaszín.
Napi.hu, 2015. szeptember 19. szombat, 08:55
Fotó: Reuters

Angela Merkel azt mondta a Bundestagban a bevándorlók fogadásával kapcsolatban, hogy a kormánynak és a német társadalomnak tanulnia kell a múltban szerzett tapasztalataikból. A legfontosabb ezek közül az, hogy az integrációra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni - idézte a német kancellárt a Financial Times (FT). A pénzügy lap portáljának cikkéből kiderül, hogy még a németeknek is van fejlődni valójuk.

Az FT szerint Merkelnek el kellett volna beszélgetnie a Koszovóban született, 23 éves Elvedin Goljicával, aki ugyan a bevándorlók eminens diákja lehetne, mégsem egyszerű az élete. Goljica pici gyerekként került Németországba 1992-ben a polgárháború szaggatta Jugoszláviából. Jó tanuló volt az általános és a középiskolában, kijárt egy jó hírű egyetemet és elnyerte a külügyminisztérium ösztöndíját is.

Választóvonalak

Ennek ellenére érzi a választóvonalat, amely a bevándorlók és a született németek között húzódik. Esetében ez inkább az idegenellenes tréfálkozásban mutatkozik meg, például amikor egy-egy bunkó hivatalnok felesleges kérdéseket tesz fel a nevével kapcsolatban. Sokan külföldinek vélik a neve alapján, és elkezdik Koszovóról kérdezgetni. Csakhogy soha nem élt ott, hiszen csecsemőként érkezett Németországba.

Ez annyira zavarta, hogy csatlakozott az "Én is Németország vagyok" (Auch ich bin Deutschland) internetes kampányhoz, amelyben bevándorló múltú fiatalok százai posztolták képüket, hogy jelezzék: a valóságban immár Németország egy multikulturális ország. A site emellett lehetőséget biztosít a társalgásra a rasszista megjegyzésekkel kapcsolatos sztorik elmesélésétől kezdve azoknak a kalauzoknak a felemlítéséig, akik előszeretettel pécézik ki a színes bőrű utasokat.

Tizedük maradt

E tapasztalatokat látva derül ki igazán, mekkora feladatot vállalt magára Németország azzal, hogy utat nyitott az idén várható egymillió közel-keleti menekült előtt. Goljica egy szintén méretes, ám a mostanihoz képest nem is olyan nagy bevándorlási hullámmal érkezett. A kilencvenes években a jugoszláv polgárháború alatt 350 ezer embernek adott menedéket az ország.

Miután más kelet-európai államokból is érkeztek bevándorlók, továbbá a német újraegyesítés is a legnehezebb szakaszában járt, az akkori kormányok meglehetősen keményen kezelték a Balkánról érkezetteket. Többségüknek az 1995-ös daytoni békemegállapodás után vissza kellett térniük Boszniába, így 2000 után csupán 40 ezren maradtak - derül ki az ENSZ menekültügyi szervezetének adataiból.

Őrültséget csináltak

Az utóbbiaknak is gondjaik vannak a letelepedési engedély megszerzésével. Goljica apja például tíz évig járta a hivatalokat emiatt. Bernd Mesovic, a Pro Asyl lobbicsoport aktivistája szerint őrültséget csináltak a németek azzal, hogy kitúrták a jövevényeket. Számosan közülük, mégpedig a legjobban képzettek, elmentek az USA-ba.

A most érkező közel-keleti bevándorlók jobb fogadtatásra számíthatnak, mint elődeik. Az ország túl van az újraegyesítés sokkján és sok cég szívesen fogadja a képzett munkaerőt. Merkel megfogalmazása szerint van pénzük arra, hogy kellő támogatást adjanak a menekülteknek.

Emellett az elmúlt másfél évtizedben átszabták a korábbi törvényeket, amelyek ideiglenes látogatókként kezelték a bevándorlókat. Például megkönnyítették a bevándorlók Németországban született gyermekeinek az állampolgárság megszerzését és enyhítették a menekültek munkavállalását korlátozó szabályozást.

Kinek sok, kinek kevés

Európában Németországban él a legnagyobb létszámú bevándorló népesség, tízmillió ember, ami nyolcada az ország 81 milliós lakosságának. Franciaországban és Nagy-Britanniában hasonló az arány, ám ezek népessége csak 65-65 millió ember. A bevándorlók jövedelme nagyjából ötödével kisebb, mint a német németeké - ez az arány csak kicsit jobb, mint Franciaországban és Nagy-Britanniában. A jó szociális rendszernek köszönhetően a külföldön születetteknek csak 28 százaléka él a szegénységi szint alatt - ez sokkal jobb arány, mint a hasonló francia és brit adat.

A bevándorlók képviselői további támogatást várnak: több nyelvleckét, gyorsabb bebocsátást a munkaerőpiacra, keményebb diszkriminációellenes törvényeket és olcsóbb lakhatási lehetőségeket. De mindenekelőtt erősebb jogbiztonságot. Csalódásként élik meg, hogy azok a szíriaiak, akik menekültkérelmét elfogadják, csak hároméves tartózkodási engedélyt kapnak.

A konzervatív németeknek persze még ez is sok. Szerintük a menekülteknek késznek kell lenniük távozni, amint stabilizálódik a helyzet a hazájukban. Egy boszniai közösség vezetője azonban úgy véli, hogy a sikeres integrációhoz perspektívával kell rendelkeznie az érkezőnek. Csak így kötelezheti el magát Németország mellett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Helianthus, 2015.09.20 10:11

@matrica:

,,Helianthus:
Oroszorszagot is a hatterhatalom iranyitja?? Ok miert nem csinaltak meg ezeket az izeket, amikrol irsz??"

Attól háttérhatalom a háttérhatalom, hogy nem nyíltan, hanem a lehető legrejtettebb formában működik. De kitalált maga helyett egy látszat-háttérhatalmat, illuminátusokkal, szabadkőművesekkel, bankárokkal, meg egyebekkel, hogy ha árulkodóak lennének bizonyos dolgok összefüggései a nyilvánosság számára, akkor az hogy a forduljon.
Nem látszik a politikusokon, hogy mennyire hülyék és ennek ellenére mennyire egybehangzóan beszélnek, és cselekszenek?

Honnan tudod, hogy Oroszországban vagy más hol nem csináltak ilyen ,,ízéket"? Csak ,,ízék" által termelődött" energia létezik a világban.
Te is termelsz ilyen energiát az RNS-en keresztül, miközben nem is ez a célja a láncmolekulának, hanem a szervezet fenntartása.

Az örökmozgóhoz nem kell sok pénz.

A feltalálásához lehet, hogy sok idő kellett, de a megvalósítása könnyebb lehet, mint egy fűnyíróé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matrica, 2015.09.20 09:32

Helianthus:
Oroszorszagot is a hatterhatalom iranyitja?? Ok miert nem csinaltak meg ezeket az izeket, amikrol irsz??
Ok allitalag okosak es sok penzuk is van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.09.20 08:54

@matolcsy:

,,Majd ráfogja a háttérhatalomra."

Neked kellene, nem neki.

,,Merkel - felelőtlenül akárcsak a migrációs kérdésben - leállította a zéró emissziós atomenergiát és beállította a szénerőműveknél is drágább "zöldenergiát". A "zöldenergia" sokkal több energiába kerül - és ezáltal nagyobb a károsanyag kibocsátása - mint a hagyományos energiaelőállítás."

A zöldenergia úgy rossz, ahogyan van, de az atommal mit csináljanak a repülőgépek, a kisebb hajók, az autók, a munkagépek?

Ami jó lenne, azt tiltja a háttérhatalom ,,tudósai" által felállított
termodinamika törvénye:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Termodinamika

Te is le vagy maradva egy kissé, az átlaggal együtt. Nem rólam van szó,
de még is tudom, hogy az örökmozgó legalább kétféle megcsinálták már
korábban is, ha úgy tetszik sok ezer évvel ezelőtt. Aki még nálam is jobban tudja, az a háttérhatalom. Azért tiltják, mert az emberiség a
jelenlegi formájában alkalmatlan a használatára.

Az atom sem jó. De azért támogatom, mert még 1-2 évtizedig szükség van rá. Utána z is megy szemétdombra. De ha már annyira tudod, mi baj az emberiséggel és a zöldenergiával, nem értem, az örökmozgó kérdése miért
nem jutott az eszedbe? Pedig annyira átlátszó az egész.

Eressz meg egy ,,hot hülyézést", de az nem változtat semmin. Viszont a világ átrendezése már láthatóan folyik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

CABI333, 2015.09.20 08:38

A kamerák mikor veszik a migránsokat sok eltakarja az arcát? Szerintetek miért?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.09.20 08:33

@Helianthus: A szaporodó világnépesség egyenes arányban növeli a környezetszennyezést. Az óceáni népek miatt kihaltak az ehető halak és nem a túlhalászás miatt elsősorban hanem a környezetszennyezés miatt.
Itt említsük meg Németországot: duplájára emelte a CO kibocsátását.
Merkel - felelőtlenül akárcsak a migrációs kérdésben - leállította a zéró emissziós atomenergiát és beállította a szénerőműveknél is drágább "zöldenergiát". A "zöldenergia" sokkal több energiába kerül - és ezáltal nagyobb a károsanyag kibocsátása - mint a hagyományos energiaelőállítás.
A legolcsóbb, zéró CO kibocsátasú atom pedig ellenség Németországban.

Merkel hibát, hibára halmoz.
Majd ráfogja a háttérhatalomra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html