Az idén csak januárban és júliusban csökkent, az összes többi hónapban viszont emelkedett az árindex. Tavaly októberben 158,2 ponton állt a mutató, azaz több mint 9 százalékkal drágultak az alapvető élelmiszerek éves összevetésben.

A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer alapanyag - növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árait veszi figyelembe.

Az ENSZ szakosított szervezetének csütörtöki jelentése szerint októberben a hús és a növényi olajak ára csökkent, a többi alapvető élelmiszer-alapanyagé viszont emelkedett. Különösen a cukor és a tejtermékek drágultak.

A cukorárindex 3,4 százalékkal 315,3 pontra emelkedett, majdnem 60 százalékkal magasabb a tavaly októberi 197,4 pontnál. Szakértők szerint az áremelkedés oka a vártnál kisebb brazil és indiai termelés.

A tejtermék árindex 3,9 százalékkal 182,8 pontra nőtt októberben. Különösen a vaj ára emelkedett, mivel az Európai Unióban csökkenő készletek mellett továbbra is erős a belső kereslet, ráadásul az importőr országok részéről is nőtt az igény. Az Európai Unióban és Óceániában hónapról hónapra csökken a tejtermelés, ami az exportpotenciál csökkenését és ezáltal az árak emelkedését valószínűsíti.

A gabona árindex 1,0 százalékkal 142,3 pontra emelkedett a szeptemberi 140,9 pontról, de 9,6 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 157,3 ponttól. Októberben három hónap óta először emelkedtek a gabonaárak, aminek az az oka, hogy bár a teljes búzatermés a vártnál nagyobb lesz, ennek csak egy kis része lesz kiváló minőségű.

Az idei mezőgazdasági szezonban összesen 2571 millió tonna gabonát takaríthatnak be, 1,5 százalékkal többet tavalyhoz képest. Oroszország termelése rekordméretű lehet, de Kazahsztánban is igen kedvező időjárás volt. Ezzel a búza- és árpatermés bőven ellensúlyozza a kukoricatermésben várható, legfőképp az időjárás számlájára írható terméskiesést Brazíliában, Kínában, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban. A globális gabonafelhasználás a 2016-17-es szezonban 2562 millió tonna lehet, és a jövő év végére akár 662 millió tonna gabona is pihenhet a raktárakban.

A húsfélék ára enyhén csökkent szeptemberben, a húsárindex 165,0 pontról 163,4 pontra mérséklődött. A visszaesést főleg az okozta, hogy csökkent az EU-ból exportált sertéshús ára a kínai kereslet gyengülésével párhuzamosan.

A növényi olajok és zsírok esetében alapvetően a pálmaolaj iránti, hónapok óta nyomott keresletet kell keresni az árak csökkenése mögött. A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 2,4 százalékkal 167,9 pontra süllyedt októberben.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), valamint a FAO a mezőgazdaságnak a 2016 és 2025 közötti időszak kilátásairól készített, júliusban közzétett jelentésében még azt jósolta, hogy stabilak lesznek az árak, mert lassabban nő majd az élelmiszerek iránti globális kereslet, miközben a mezőgazdasági termelékenység emelkedésének és a vetésterületek enyhe bővülésének köszönhetően fedezni tudják az igényeket.