Egyre fokozódik a globális vámháború, márpedig a vámteher emelése jelentkezik a termék belföldi fogyasztói árában is.

Ráadásul ha valaki előveszi a számológépet, és az eddig az USA-ból importált és jelenleg a vámteher emeléssel érintett termék után fizetett vám összegét megnöveli 25 százalékkal, nem biztos, hogy a korrekt értéknövekedést fogja megkapni. Ugyanis a 25 százalék vámtétel növekedés az importvám számítási metodikája miatt jelentősebb is lehet. Például az importáfa alapjába bele kell számítani a fizetendő vámterhet, ami már eleve nagyobb növekedést jelent. Emellett kalkulálni kell a vámfolyamatok során felmerülő egyéb terhekkel, költségekkel, amelyek mértékét szintén befolyásolhatja a kiegészítő vám - mondta Falcsik István, az RSM Hungary Zrt. vámüzletágának vezetője.

Ráadásul az érintett termékeknél az eddig alkalmazott vámtétel 0-10 százalék között mozgott. Ehhez képest magas a kiegészítőnek nevezett plusz 25 százalék.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy ha a behozott termék szerepel az érintett körben, nem biztos, hogy alkalmazni kell az emelt vámtételt. Ez az import folyamatok egy kis részét érinti, de érdemes megvizsgálni, hogy a termék mikor hagyta el az USA határát, azaz mikor történt meg az exportálása. Ugyanis nem tartoznak a kiegészítő vám hatálya alá azok a termékek, amelyek még 2018. június 22-e előtt kerültek ki az USA-ból és jelenleg még nincsenek szabadforgalomba helyezve. Szintén kivételként kell kezelni azokat a termékeket, amelyekre 2018. május 17-e előtt vámmentességgel vagy vámcsökkentéssel adtak behozatali engedélyt - tette hozzá a szakértő.

Érdemes átgondolni azokat a vámtehercsökkentő lehetőségeket is, amelyek a kiegészítő vám alkalmazása nélkül is adottak. Ilyen például a vámfelfüggesztés, a vámraktározás, valamint a feldolgozási eljárások. Mivel pedig a "vámháborúnak" még nincs vége, érdemes mielőbb lépniük a vállalat számára kedvezőbb megoldás irányába - véli Falcsik István.