Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az észak-kínai Tiencsinben sokan rögzítették telefonjukon a horizonton látható tüzet. Ami aztán nem sokkal később bekövetkezett, az hatalmas sokkot okozott.

A város egét hirtelen erős fény borította be, az égen egy masszív robbanás után kibontakozó tűzgolyót lehetett látni. A másodpercekkel később érkező lökéshullám pedig kilométerekkel távolabb is ledöntött embereket a lábukról.

Valójában két nagyobb robbanás történt, az első 3 tonna TNT, a második pedig már 21 tonna TNT detonációjának megfelelő erejű volt.

Az eseményt még a földrengéseket figyelő szeizmológusok is rögzítették. A robbanásokat átélő emberek elmondták, hogy a detonációk idején szabályosan rengett a föld - 4 kilométerre a helyszíntől az egyik magas lakóház összes ablaka betört.

A tiencsini öbölt kiszolgáló kórházba többszáz sérültet vittek be rövid időn belül. Legtöbbjüket betört ablakok és ajtó üvegje sebesített meg. Az orvosokat sürgősen berendelték és többszázan álltak sorba, hogy vért adjanak a sérülteknek.


Eddig hat - szolgálatteljesítés közben meghalt - tűzoltó holttestét azonosították, a helyszínen dolgozó több száz lánglovagból csaknem hetvenen szorultak kórházi ellátásra, 18-ukat eltűntként tartják nyilván. A sérültek közül 71-et minősítettek súlyos állapotban lévőnek.

A beszámolókból az derült ki, hogy a helyszínen a még mindig fel-fellobbanó tüzeket, a parázsló égési maradványokat igyekeznek hatástalanítani. Tíz kórházban körülbelül ezer egészségügyi dolgozó áll készenlétben. A baleset helyszínéhez közeli iskolákban szállást és segélyező helyeket alakítottak ki. Eddig 3500 környékbeli lakost helyeztek el bennük, de az óvóhelyeken a mai nap végére legalább 6 ezren lesznek.

A kikötőváros ipari negyedében egy veszélyes vegyi anyagokkal foglalkozó cég raktára robbant fel fél órával azt követően, hogy tűz keletkezett a raktárban. A tűz a környező vállalatok telephelyeit is gyorsan elérte hangos, látványos, helyenként tűzijátékra emlékeztető detonációkkal az eget narancsszínűre festő lángcsóvákkal, gigantikus tűzfelhőkkel.

A helyszínről küldött képeken apokaliptikus állapotok látszanak, a robbanások hatalmas pusztítást végeztek, épületek dőltek össze vagy rongálódtak meg, parkoló új gyártású személyautók százai gyulladtak ki. Több lakóépületből hálóruhában rohantak az utcára az emberek. A környéken szünetel az áramszolgáltatás.

A baleset miatt biztonsági okokból leállították Kína világhíres szuperszámítógépét, a Tienho-1A-t, amely néhány kilométerre van a robbanás helyszínétől. A szuperszámítógép központjának vezetője közölte, hogy a berendezés és az adatbázis nem sérült meg.

A kora reggeli órákban taxisofőrök és mások is segítették a sérültek kórházba juttatását, néhány hotel szállást adott a lakhelyüket elhagyni kényszerülő környékbelieknek. Többen elindultak a kórházakba vért adni. A mentés nagy erőkkel folytatódik. A helyszínre 143 tűzoltóautót és csaknem ezer tűzoltót vezényeltek.

A veszélyes vegyi anyagok és konténerek kikötői raktározásával, elosztásával és szállításával foglalkozó tiencsini Zsujhaj Logistics nemzetközi logisztikai vállalatot 2011-ben alapították. Honlapjuk szerint évi egymillió tonna árut kezelnek, bevételük meghaladja a 30 millió jüant (1,3 milliárd forint). A cég központjában két, a veszélyes anyagok tárolását szolgáló raktár volt. A Zsenmin Zsipao című lap szerint a cég vezetőjét őrizetbe vették.

A kínai elnök és a kormányfő csütörtökön az emberéletek megmentését, a sérültek ellátását nevezte a legfontosabbnak. Sürgették a tűz okának kiderítését, de hangsúlyozták a rend fenntartásának, a mentők biztonsága szavatolásának fontosságát is, továbbá utasítást adtak a veszélyes anyagok tárolási körülményeinek általános felülvizsgálatára.

A katasztrófahelyzet kezelésére munkacsoport alakult a kínai közbiztonsági tárca miniszterének vezetésével, aki a helyszínre utazott. Li Ko-csiang miniszterelnök pedig alapos nyomozást és a nyilvánosság megfelelő tájékoztatását ígérte.

A kínai vezetés fontos nemzetközi kereskedelmi kikötővé akarja kiépíteni a Pekingtől 120 kilométerre fekvő Tiencsint. A 11 milliós városban már most hatalmas raktárak találhatók. A hivatalos magyarázat szerint egy ilyen raktárban robbant fel hajókonténerekben tárolt veszélyes szállítmány.

A kikötő mellett Tiencsinben fontos olajfinomítók és olajipari létesítmények találhatók.