Így nézhet ki Babis kormánya

Milos Zeman cseh államfő szerdán Prágában kinevezte az Andrej Babis miniszterelnök vezette új prágai kormányt - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2017. december 13. szerda, 17:52

A kormányfővel együtt 15 tagú kabinetben a miniszteri tisztségeket az októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom képviselői és párton kívüli személyiségek töltik be. Az új kabinetben kilenc új miniszter lesz. A tárcavezetők között négy nő van.

Az ANO eddigi öt minisztere marad, de ketten új tárcát kapnak: Martin Stropnicky eddigi védelmi miniszter a külügyi tárca élére kerül, míg Karla Slechtová, eddigi regionális fejlesztési miniszter a védelmi tárca irányítását veszi át. Maga az új kormányfő Andrej Babis májusig a Sobotka-kormány első elnökhelyettese és pénzügyminiszter volt.

Az új pénzügyminiszter Alena Schillerová, aki eddig a tárcavezető helyettese volt. A belügyminisztériumot Lubomír Metnar fogja irányítani.  Két minisztérium - az emberi jogi és a tudományos kutatásokért felelős tárca - megszűnt.

Andrej Babis bejelentette: kormányának programját január 10-én terjeszti a képviselőház elé és kér bizalmat a kabinet számára.

Bizonytalanság

A bizalmi szavazás kimenetele egyelőre nagyon bizonytalan, mert eddig majdnem minden parlamenti párt elutasította, hogy kormánykoalícióra lépjen az ANO-val. Ennek alapvető oka, hogy Babist az EU-támogatásokkal való visszaéléssel vádolja a cseh rendőrség, s ezért bűnügyi eljárás fenyegeti. Megindításához szükséges, hogy a parlamenti alsóház megfossza Babist képviselői mentességétől. A választások előtt, szeptemberben, a képviselőház már egyszer kiadta Babist a rendőrségnek.

Októberben Babis újra képviselői mandátumot szerzett, s ezzel mentessége is megújult, így az eljárás felújításához további parlamenti döntésre van szükség.

Milos Zeman közölte: amennyiben a kormány januárban nem kapna bizalmat, akkor a második kormányalakítási kísérlettel újra Babist bízza meg, de több időt ad neki, mint az első körben. Az államfő ugyanakkor a beruházások növelésére biztatta az új kormányt.

"Aktívabbnak kell lennünk Európában, mint eddig" - jelentette ki a kormány kinevezése után Babis. Hozzátette, hogy kormánya a cseh nemzeti érdekek érvényesítését kiemelt fontosságúnak tartja. "Minden erőnkkel aktívan harcolnunk kell az illegális migráció ellen és az ország lakossága biztonságának megerősítése érdekében" - szögezte le. Csehország a világ egyik legkevésbé eladósodott országa és a hatodik legbiztonságosabb ország - emelte ki.

'"Meggyőződésem, hogy az új kormány egy egységes csapatként fog dolgozni" - hangsúlyozta . Ő a többségi választási rendszer híve, mert az egyszínű kormányok hatékonyabban tudnak dolgozni, mint a vitáktól általában terhes koalíciós kabinetek - tette hozzá.

Nem lesz bizalom

A cseh sajtó nagy része arra számít, hogy a Babis vezette kormány januárban nem kap bizalmat a parlamentben és egy második kormányalakítási kísérletre is szükség lesz, sőt az előrehozott választás sem kizárható.

Milos Zeman úgy látja, hogy a parlamenti pártok közül néhány hajlik arra, hogy a második körben megállapodjon az ANO-val a kormányzati együttműködésről. Eddig csak a kommunista párt jelezte, hogy bizonyos feltételek mellett megtűri a Babis-kabinetet. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom az egyetlen amely hajlandó lett volna koalícióra lépni az ANO-val, de azt Babisék elutasították. A migráció és EU-ellenes SPD-t a cseh sajtó szélsőségesnek tartja.

Fotó: AFP PHOTO/Michal CIZEK

HOZZÁSZÓLÁSOK