Clinton a Mother Jones című magazinban szerdán megjelent interjújában arra a lapértesülésre reagált, miszerint Jeff Sessions igazságügyi miniszter vizsgálat megindítását fontolgatja Clinton korábbi elektronikus levelezésének, részben pedig a Uranium One nevű uránbányászati vállalat oroszoknak történt eladása körülményeinek feltárására. Hillary Clinton az Obama-kormányzat külügyminisztereként gyakran nem a hivatalos email-fiókját és a biztonságos külügyi szervert használta, hanem magán levélfiókot és nem biztonságos szervert. Így többször is felmerült a gyanú, hogy bizalmas, szigorúan titkos adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe.

Az email-botrány végigkísérte a tavalyi elnökválasztási kampányt, ahogy - kisebb mértékben ugyan, de - a Uranium One bányavállalat oroszoknak történt eladása is. A Uranium One kanadai cég volt, amely eladása pillanatában az amerikai uránkapacitás 20 százalékát ellenőrizte, ezért amikor felvásárolta a Roszatom orosz állami energetikai vállalat, nemzetbiztonsági okok miatt a külügyminisztériumnak is engedélyeznie kellett a tranzakciót.

Az akkor a külügyi tárcát vezető Clinton hozzájárult az amerikai nemzetbiztonságra elemzők által kényesnek ítélt ügylethez. Nem sokkal ezt követően a Roszatom több részletben 145 millió dollárt adományozott a Clinton Alapítványnak.

Rendszerszintű veszélyektől óv

Clinton a Mother Jonesnak adott interjúban nem tért ki részletesen az esetleges vizsgálat tárgyára, mindössze azt állította: a Uranium One történetét újságírók és független szakértők is cáfolták. A volt elnökjelölt úgy fogalmazott: egy esetleges vizsgálat "katasztrofális lépés lenne az igazságügyi minisztérium munkájának átpolitizálása" felé. Szerinte ez "a hatalommal történő visszaélés" lenne.

Szerinte ez romboló következményekkel járna az egész amerikai igazságügyi rendszerre. "Ez jelzés lenne, hogy a diktatúra felé haladunk, hogy olyanok leszünk, mint némely önkényuralmi rezsim, ahol a politikai ellenfelek után nem korrekt nyomoznak" - mondta. Több republikánus politikus és maga Donald Trump elnök is többször sürgette, hogy induljon vizsgálat az uránbányászati cég eladásának ügyében.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter azonban leszögezte: ezt csakis abban az esetben veszi fontolóra, ha "a tények megfelelnek a szükséges követelményeknek egy különleges vizsgálóbizottság felállításához". Clinton a lapinterjúban leszögezte: "nem aggódik" egy vizsgálóbizottság felállítása, illetve vádemelés miatt sem, mert tudja, hogy utóbbinak nem lenne alapja.

A volt elnökjelölt és volt külügyminiszter nemrégiben ismét aktívabb lett a politikában. Politikai célú adománygyűjtést végző politikai akcióbizottságot (PAC-et) hozott létre, a Trump-kormányzattal szembeni "ellenállásról" ad interjúkat, nemrégiben megjelent könyvének bemutató körútját pedig a republikánus kormányzat ostorozására is felhasználta.