Így vehet bárki könnyen uniós állampolgárságot

A máltai parlament kedden elfogadta, hogy a mediterrán ország állampolgárságát a nem európai uniós állampolgárok is megvásárolhassák 650 ezer euróért - írja az EurActiv.
Napi.hu, 2013. november 13. szerda, 12:07
Fotó: Napi.hu

Joseph Muscat miniszterelnök szerint a program célja, hogy az országnak úgy hozzon bevételt, hogy közben olyan "értékes" embereket vonzzon az országba, akik potenciális befektetői is lennének a szigetországnak. A miniszterelnök szerint ez a program 30 millió eurót hozna az első évben Máltának, ami azt jelenti, hogy 45 ember kaphatna állampolgárságot, amellyel együtt az EU 28 tagállamára érvényes munka és tartózkodási jogok is járnának.

A brüsszeli portál megjegyzi, hogy Málta tagja a schengeni övezetnek és az USA-val vízummentességi megállapodása van.

Eric Major, a program adminisztrációját végző nemzetközi cégcsoport, a Henley and Partners vezérigazgatója a helyi médiának nyilatkozva elmondta: 200-300 jelentkezőre számítanak évente.

Az EurActive megjegyzi, Malta - Olaszországgal és Görögországgal együtt - az egyike azon országoknak, amelyeken az EU két évtizedes bevándorlási válsága koncentráltabban jelentkezik.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK