A csütörtöki cikk szerint több ezer lehet azoknak az izraelieknek a száma, akik svájci bankszámlákon olyan pénzeket tárolnak, amelyekről nem számoltak be az adóhatóságnak, s akik közül több százan lebuktak egy frissen nyilvánosságra hozott vizsgálat során.

Az ügy úgy robbant ki, hogy 2013. végén titkos adóügyi nyomozás kezdődött két izraeli ellen, akik merevedési zavarral küszködők számára rendelőintézet-hálózatot működtettek külföldön, s hasznukat nem tüntették fel izraeli adóbevallásukban.

Az adóhatóság tudomására jutott, hogy titokban egy tel-avivi luxusszállodában találkoznak bankárukkal, és a tavaly június 26-i pénzügyi megbeszélés előtt felszerelték a szállodát kamerákkal és lehallgató készülékekkel.

Az elhangzottak alapján rajtuk ütöttek, letartóztatták őket, majd házkutatást tartottak a tárgyalásnak helyet adó szállodai szobában, az UBS bank helyi irodájában és több más helyen.

A nyomozásban lefoglalták a bankár személyi számítógépét, amelyen rajta volt ügyfeleinek listája, de a számlatulajdonosok nevét kódolták. Új technológiák alkalmazásával az adóhivatal nyomozóinak mégis sikerült feloldaniuk a névsor nagy részének titkosítását, s ezzel lavinát indítottak meg.

Azóta őrizetbe vették a klinikalánc pénztárosát és mintegy tíz további svájci titkos számlatulajdonost, akik jelenleg óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek. Az adóhatóság közölte az újsággal, hogy a jövőben további letartóztatásokra lehet számítani a nyomozás előrehaladásával.

Noha már hónapokkal ezelőtt megfejtették a nevek egy részét, a vizsgálat érdekében hírzárlatot rendeltek el, és csak most hozták nyilvánosságra az ügyet. Az izraeli államot képviselő jogászok azt is mérlegelik, hogy büntetőeljárást kezdeményezzenek-e a svájci bank ellen, mert az segítette ügyfeleit a pénzek adóhatóság elől történő eltitkolásában.

Becslések szerint nem csak százak, hanem izraeliek ezrei rejtik el pénzüket a nagy svájci bankokban összesen több százmillió euró értékben, amely összeg nagy részét eltitkolták az adóhatóság elől - vélekedik a The Marker.

Az izraeli törvények szerint az ország polgárainak be kell vallaniuk minden hazai és külföldi vagyonukat az adóhatóságnak, és esetleges külföldi kinnlevőségeik éves hasznáról is nyilatkozniuk kell.

A svájci UBS bankkal kapcsolatos ügy kipattanása óta számos izraeli fordult az adóhatósághoz, hogy utólag rendezze külföldi bankszámláján őrzött pénzei után az adóterheket, s hogy megelőzze a hatóság esetleges ellene lefolytatott nyomozását - számolt be a lapnak egy adószakértő, akinek az irodája több ilyen számla gyors bevallását intézte.