Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Montenegróban egy hónappal elhalasztották az iskolakezdést, így az új iskolaév október elsején kezdődik majd - adta közre az ország tanügy-minisztériumának bejelentését a vajdasági Szabad Magyar Szó. - Az iskolaév kezdetét a közegészségügyi intézet javaslatára október elsejére halasztottuk, tekintettel arra, hogy az egészségügyi hatóságok szerint a gyerekek egészsége szempontjából kockázatos lett volna a megszokott időpontban elkezdeni az iskolaévet. Habár a járványhelyzetet ellenőrzés alatt tartjuk, annak alakulása továbbra is bizonytalan és összetett - olvasható a közleményben.

A halasztás az iskolákra és az iskoláskor előtti intézményekre egyaránt vonatkozik, a közegészségügyi intézet a következő napok során pontos útmutatást ad a tanügyi dolgozóknak, hogy mi módon szervezzék meg a munkát az iskolákban, és az óvodákban, amikor majd elkezdődik a tanév. A közleményben hozzátették, hogy amíg tart a meghosszabbított szünidő, addig a korábban meghatározott rendszer szerint a továbbiakban is fizetett szabadságon maradhatnak a 11 évnél fiatalabb gyermekek szüleinek, vagy nevelőinek egyike.