Ilyen használtautó-inváziót sem látott Magyarország

Nem csökkent a vén nyugati autók bevitele Szerbiába annak ellenére, hogy a kormány elhatározta a lerobbant csotrogányok importjának korlátozását.
Barabás Júlia, 2018. július 9. hétfő, 06:20
Fotó: Shutterstock

A kormány szándékai szerint Szerbia szigorítani fogja az EU tagállamaiból származó használt járművek behozatalát annak érdekében, hogy biztonságosabbá tegye a közlekedést a közutakon - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Emellett nem akarják, hogy az ország a kiselejtezett négykerekűek szemétlerakójává váljon.

A legfrissebb adatok szerint azonban a használtautó-kereskedők serényen dolgoznak. Az év első öt hónapjában majdnem 56 ezer használt járművet importáltak Szerbiába. Ezek közül több mint 30 ezer Euro-3-as környezetvédelmi besorolású, azaz a gyártásuk 2000-ben kezdődött.

Az Euro 4-es környezetvédelmi besorolású autókból, amelyeknek életkora 10 és 13 év közötti,  majdnem 16 ezret vittek be az országba, miközben ugyanebben az időszakban 13 160 új járművet adtak el Szerbiában.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK