Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Klaus Iohannis román államfő a NATO keleti szárnyának megerősítését szorgalmazta felszólalásában.

Stoltenberg az ülésszak megnyitóján arról beszélt, hogy a védelmi szövetség "kötelezettségvállalásainak arányában" megerősítette jelenlétét a Fekete-tenger térségében, válaszul az Ukrajna elleni orosz akciókra kanadai, román, olasz és bolgár pilóták közösen járőröznek a térségben. A NATO főtitkára beszámolt arról is, hogy Romániában egy új nemzetközi NATO-dandár alakult, amelyet hétfőn személyesen is felkeres a román elnök társaságában.

Stoltenberg ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a NATO kettős Oroszország-politikát folytasson, amely a védelem erősítésére és párbeszédre egyaránt épít.

"Oroszország a szomszédunk, itt van és itt is marad, nem akarjuk elszigetelni, a NATO nem akar újabb hidegháborút, megelőzni, nem kirobbantani akarunk konfliktusokat" - hangoztatta a NATO főtitkára. Hozzátette, hogy a NATO-nak egyszerre kell számos más kihívásra és fenyegetésre is választ adnia, Afganisztántól az észak-afrikai instabilitásig, és kiemelt szerepe lesz még sok éven keresztül a terrorizmus leküzdésében - tudósít az MTI.

A NATO főtitkára üdvözölte Románia szerepvállalását a NATO koszovói és afganisztáni misszióiban, illetve azt, hogy Románia a GDP két százalékára növelte védelmi költségvetését.

Klaus Iohannis román államfő a NATO keleti szárnyának, főleg a fekete-tengeri térségnek a megerősítését szorgalmazta a parlamenti közgyűlés bukaresti ülésszakának megnyitóján. Oroszországgal kapcsolatban hosszú távú, átfogó NATO-stratégiát sürgetett, amelynek szerinte a párbeszédet, illetve a védelem megerősítését és az elrettentést is magában kell foglalnia.

A NATO 29 tagországának csaknem 270 törvényhozási képviselője, valamint 12 partnerország küldöttsége és a társult országok megfigyelői vesznek részt a NATO parlamenti közgyűlésének bukaresti ülésszakán.

Jens Stoltenberg hétfőn felkeresi a román elnöki hivatalt, találkozik Mihai Tudose miniszterelnökkel, majd Klaus Iohannis államfővel együtt a dél-romániai Craiovára utazik, ahol - a varsói NATO-csúcs döntése értelmében - egy nemzetközi NATO-dandárt szerveznek, a tervek szerint lengyel, amerikai, és német részvétellel, 60 kilométernyire attól a deveselui katonai támaszponttól, ahol másfél éve felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit.