Egy meglehetősen forró hangulatú estén az amerikai Demokrata Párt konvenciójának résztvevői Hillary Clinton volt first ladyt és külügyminisztert jelölték az USA elnökének. Az esemény néhány kilométerre történt a philadelphiai Independence Halltól, ahol 1776. július 4-én az ország alapító atyái aláírták a függetlenségi nyilatkozatot.

A CNN tudósítása szerint tapintható volt az érzés, hogy történelmi esemény zajlik a konferenciateremben, mint ahogy az is érezhető volt, hogy száraz, hűvös fellépése miatt eddig sokat bírált Hillary Clinton végre jól érzi magát a történelmi szerepben, amely megadatott neki.

Elképesztő

Műholdas kapcsolattal New Yorkból közvetített köszönőbeszédében elképesztő megtiszteltetésnek minősítette a bizalmat, amit párjától kapott. A bejelentkezését felvezető videóban megjelent az USA 44 eddigi férfi elnöke, ami megalapozta Clinton további mondanivalóját.

Arról beszélt, hogy azok a kislányok, akik éppen nézik a tévén a jelöltté válását joggal bízhatnak benne, hogy ha megválasztják őt az ország első nő elnökének, ha nem ők lehetnek a következők, akik az USA élére állhatnak. A legnagyobb áttörést a "férfiak falanxán" a jelölésével már elérték.

Lökéshullámot reméltek

A Clinton-kampány szervezői azt remélték, hogy a jelöléssel már a konvenció második napján lendületet adhatnak saját oldaluknak az elnökválasztási harcban és feledtetni tudják azt a még a tanácsokozáson is érezhető megosztottságot, amely az előválasztások során a volt külügyminiszter és kihívója, Berni Sanders szenátor hívei között kialakult.

A feladat nem egyszerű: Clinton elutasítási rátája rendkívül magas, ráadásul a konvenció előtt súlyos árnyékot vetett rá, hogy a sajtónak kiszivárogtatott bizalmas e-mailek szerint a demokraták választási bizottsága hátszelet adott a kampányához, háttérbe szorítva Sanderst.

A helyzet nehézségét mutatja, hogy a szenátor követőinek egy része Clinton jelölése után elhagyta a termet. Szerintük az előválasztási eredmény a demokrácia megcsúfolása.

Bill

Ugyanakkor megfigyelők szerint az este a jelölés mellett Bill Clinton volt elnök beszéde miatt lehet emlékezetes. A BBC kiküldött tudósítójának értékelése szerint az elnökjelölt férje két célt igyekezett elérni.

Az egyik, hogy személyes történeteken keresztül megmutassa felesége emberi oldalát. Hillary Clinton olyan régen van a nyilvánosság szeme előtt, hogy megjelenése egy fali poszteréhez hasonlítható - ezt akarta megtörni a volt elnök.

A másik célja az volt, hogy úgy mutassa be a feleségét, mint aki elhozhatja az amerikaiak életébe azt a változást, amelyre nagyon sokan vágynak közülük.

Félsiker

Ami az első feladatot illet, bár talán a kelleténél többet időzött a részleteken, Bill Clinton végül is képes volt bemutatni feleségét, mint férjet, anyát, barátot és az emberek szociális gondjaival törődő fiatal aktivistát, majd politikust.

Ez éles ellentétben volt a republikánus elnökjelölt Donald Trump családtagjainak egy héttel korábbi szereplésével, amelyek nem tudták megmutatni az üzletember magánemberi vonásait.

Kevésbé lehetett sikeres Hillary Clinton tálalása "change makerként", hiszen évtizedek óta része annak a washingtoni elitklubnak, amelyet sokan haszontalannak vagy kifejezetten károsnak tartanak. Ez a trükk még a nagy közönséggel tehetségesen és gyakorlottan bánó Bill Clintonnak sem sikerült.