IMF-lista - Reagált a Valutaalap budapesti képviselője

"Jelentős pontatlanságokat" tartalmaznak a sajtóban megjelent információk arról, hogy milyen ajánlásai vannak a nemzetközi hitelezőknek a magyar hatóságok számára - tudatta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti irodavezetője, az MTI-nek a Magyar Nemzetben megjelent kölcsönfeltételekről szóló kérdésére válaszolva.
MTI-Eco, 2012. szeptember 7. péntek, 15:44
Fotó: Napi.hu

Irina Ivascsenko szerint az IMF és az Európai Bizottság - amint azt a júliusi látogatásuk végén is bejelentették - számos olyan gazdaságpolitikai lépésről tárgyalt a hatóságokkal, amelyek segítségével fenn lehet tartani a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást, és amelyek alkalmasak egy markánsabb kilábalás megalapozásához. Ezen lépések általános irányát az IMF és a bizottság egy július végi közleményben ismertette, és a hatóságoknak egy részletesebb levelet nyújtottak át - tette hozzá a budapesti irodavezető. Jelentős pontatlanságok vannak abban, amit egyes médiumok ennek a levélnek a tartalmaként írtak meg - közölte Ivascsenko.

Az Európai Bizottság a magyar válaszra vár azzal a dokumentummal kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank képviselői júliusban adtak át a magyar hatóságoknak Budapesten - közölte pénteken sajtótájékoztatón Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője.

Nem az IMF listát idézte a frakció előtt a miniszterelnök, hanem egy jóval részletesebb uniós anyag alapján összeállított anyagot. Lesz IMF megállapodás, szükségünk van a hitel nyújtotta biztonságra, ám nem a mostani alapon. Ezért a következő napokban egy új tárgyalási listát dolgoz ki a magyar kormány - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

SzaszaG, 2012.09.09 15:44

@Ordog666:
Bárcsak a mo-i BAR listások is 7%-on kapna forinthitelt mint jelenlegi kormányunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ordog666, 2012.09.09 15:38

@Trambulin: Kedves Trambulin !
A nemzetközi hitelminősítők szerint BAR listások vagyunk.
Kaphatunk hitelt uzsorásoktól, nyerészkedőktől, rokonoktól.
Normális hitelt kaphatunk az IMF. -től, EU. -tól.
Teljesíteni kell a feltételeiket !
Üdv: szegény ördög
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2012.09.09 14:52

@Zolko_123:

1. Magyarország olyan hitelt kap és olyan feltételekkel, amit adnak neki és nem olyant amilyet szeretne. Ha nem tetszik Magyarországnak kérjen mástól. Hogy nem kap és miért nem azon kellene elgondolkodni, mert ott van a kutya elásva.

2. Már rég eldőlt, hogy milyen hitelt kap. Ez már eldöntött kérdés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2012.09.08 15:26

@Zolko_123:
Az elővigyázatossági hitelkeret:
erős alapokkal és jó teljesítménymúlttal rendelkező országoknak adják.
Szintén lehet elővigyázatossági keretként kezelni az IMF hagyományos és legelterjedtebb hitelkeretét, a készenléti megállapodást.az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti itelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni. Ha a kedvezményezett az összegből nem hív le, akkor csak a rendelkezésre állást téríti meg az IMF-nek: ez a díj a keret nagyságától függően a keretösszeg maximum 0,6 százaléka lehet évente.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zolko_123, 2012.09.08 14:56

@coni: tévedsz, és pont ez a kérdés: az IMF-nek többféle hitel-lehetöséget ad, ebből van (lehet hogy van másféle is):

1) egy készenléti hitel, amit csak akkor hív le az ország amikor akar, és addig nem fizet kamatot rá és nem jár feltételekkel (ezt akarja Orbán)
2) egy igazi hitel, ami le van hívva, és kamatot kell rá fizetni, és amit csak feltételekkel ad (ezt kapta Magyarország 2008-ba)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html