Az IMF az után hozta nyilvánosságra véleményét, hogy befejezte a 2011 tavaszán 24 hónapra kötött 3,35 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodás ötödik felülvizsgálatát. A most befejeződött felülvizsgálat révén Románia megkaphatja az esedékes, 651,3 millió dolláros hitelrészletet. A román kormány többször jelezte, a hitel elővigyázatossági, vagyis csak akkor nyúlna hozzá, ha szüksége lenne a pénzre.

Az IMF szerint a román bankok tőkemegfelelése jó, a tartalékok magasak, de a bedőlt hitelek aránya folyamatosan emelkedik. Románia gazdasága várhatóan a második fél évben erősödni kezd, az infláció a tervezet szinten belüli, és javul a költségvetés helyzete. Az IMF szerint mindazonáltal a külső kockázatok jelentősek, ezért szükség van az ágazat megerősítését célzó programok kivétel nélküli végrehajtására, beleértve a szerkezeti intézkedéseket, valamint a makrogazdasági stabilitás megőrzésére.