Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az IMF értékelése szerint - amely még a múlt héten készült, tehát nem vette figyelembe a hétvégi és eheti események hatásait - a görög gazdaság idén a korábban várt 2,5 százalékos növekedés helyett stagnálni fog, és Athén államadósságának GDP-arányos mértéke még a legoptimistább előrejelzések szerint is csupán 150 százalékra csökken 2020-ig.

Az IMF jelentése szerint a növekedés a külső hitelezők által megkövetelt reformok megtorpanása miatt lassul. A Valutaalap úgy fogalmazott: a 2015 eleje - azaz a radikális baloldali Sziriza párt januári hatalomra jutása - óta történt görögországi gazdaságpolitikai változások miatt jelentősen nőtt az ország finanszírozási igénye.

A január előtti időszakban a Görögország növekedési pályára állt és előrelépéseket tett adóssághelyzete fenntarthatóvá tételének irányában. Ugyanakkor a Sziriza-kormány a privatizáció és a reformok leállításával, valamint a hitelfeltételek újratárgyalására tett erőfeszítéseivel jelentősen rontott a helyzeten. Az állami vagyon értékesítéséből a tervezett 50 milliárd helyett mindössze 3,2 milliárd euró folyt be.

Az IMF számításai szerint a jelenlegi tendenciák alapján Görögországnak idén október és 2018. decembere között összesen 50 milliárd eurós külső finanszírozásra lesz szüksége, amiből 36 milliárdot európai uniós partnereinek kellene előteremtenie.

Az IMF egy munkatársa ugyanakkor a Financial Times brit üzleti lapnak azt mondta, az összeg múlt heti kiszámításakor nem vették figyelembe, hogy Athén nem tudta felvenni a kedden lejárt második nemzetközi mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét, így az ország jelenlegi finanszírozási igénye a jelentésben foglaltaknál nagyságrendileg 10 milliárd euróval nagyobb lehet.

Az IMF értékelése szerint ahhoz, hogy a görög adósság fenntarthatóvá váljon, a hitelezőknek jelenlegi 20-ról 40 évre kellene növelniük a fennálló görög adósság lejáratát, és 20 éves türelmi idő bevezetését is fontolóra kell venniük a visszafizetésre vonatkozóan. Ha a görög növekedési kilátások nem javulnak és a reformok sem kapnak erőre, akkor egy újabb adósságelengedés is szükségessé válhat, amelynek mértéke elérheti a teljes adósságállomány 30 százalékát.

A helyzet a jelentés június 26-i lezárása óta tovább romlott. Azóta ugyanis a görög hatóságok bezáratták a bankszektort, tőkekorlátozásokat vezettek be és hátralékba kerültek a valutaalappal szemben. E fejlemények vélhetően jelentős és káros gazdasági és pénzügyi hatással fognak járni, amelyet ez a jelentés nem tárgyal - közölte az IMF.