Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Valutaalap prognózisa szerint az ország nem lesz képes elérni a 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt 2015-ig - írja a Reuters.

A nemzetközi intézmény most napvilágot látott megjegyzései egy nappal azután születtek (még december 8-án), hogy a vezetőség jóváhagyta az Írországnak szánt 85 milliárd eurós mentőcsomag rá eső, 22,5 milliárdos részét (a fenálló összegből 45 milliárdot az Európai Unió, míg 17,5 milliárdot az ország maga adja össze).

A dokumentum szerint komoly kockázatok fenyegethetik a hitel visszafizetését, a bankrendszer szanálására tett vállalás ügyében ugyanis születtek már hatósági intézkedések, ám az ír pénzügyi szektor sérülékenysége továbbra is fokozott kockázatot jelent. Veszélyben lehet az államháztartási hiány négy év alatt 3 százalékosra mérséklésére tett vállalás végrehajthatósága is.

Ez idő alatt az éves GDP tizedének megfelelő 15 milliárd euróval faragja le a deficitet, amelynek kezdő lépéseként 2011-ben 6 milliárd eurós kiadáscsökkentést és adóemeléseket léptet életbe a kormányzat.

Az IMF szakértői azonban arra számítanak, az ír GDP-arányos államháztartási hiány 2014-re 5,1 százalékosra, míg 2015-re csupán 4,8 százalékosra faragható le további, drasztikus fiskális megszorítások nélkül.

További jelentős kockázatot jelenthet, hogy a Moody's pénteki leminősítéséhez hasonló esetek fokozottan gyűrűzhetnek tovább más ingatag helyzetű eurózónás tagállamokra. A legveszélyeztetettebbek ilyen szempontból Görögország, Portugália és Spanyolország, bár a lista nem feltétlenül csak rájuk korlátozódik.