Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Helyi idő szerint kedden délután kezdődött Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási (impeachment) tárgyalása a szenátusban.

A republikánus politikus ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás kedden négyórás vitával kezdődött, amely során arról tárgyaltak, hogy alkotmányos-e az eljárás. Miután a CNN szerint hat republikánus szenátor a demokratákkal szevazott, a szenátus 56:44 arányban megszavazta, hogy az eljárás alkotmányos, így szerdán, helyi idő szerint délben folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével.

A szenátus vezetői abban állapodtak meg, hogy mindkét fél 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.